Erőszak után?!

 ERŐSZAK után!?

A munkám során sajnos számtalanszor találkoztam már olyan vendéggel, aki szexuális erőszak áldozata lett. És minden alkalommal ugyanazt látom: nemcsak a történet fáj, hanem az is, amit az idegrendszer és a lélek ezután évekig cipel, sokszor csendben, láthatatlanul.

 

❗️ Fontos kimondani azt is, hogy a psziché számára erőszak nem csak az, ami fizikailag durva. Sok nő hordoz magában „mini traumákat” is: amikor nincs kedve, nem akarja igazán, mégis beadja a derekát a párjának, mert „ez a dolga”, mert „ne legyen konfliktus”, mert „így szoktuk”. ❗️

Kívülről ez beleegyezésnek tűnhet, belül viszont a tudatalatti gyakran úgy tárolja: átléptek rajtam. És ebből idővel ugyanúgy kialakulhat szorongás, elutasítás, testből való kikapcsolás, vagy az az érzés, hogy még a saját párunk felé sem vagyunk már biztonságban.

Mi történik belül, amikor valakit szexuális erőszak ér❓
(Nem, nem „túlreagálás”, és nem „gyengeség”.)

Erről ritkán beszélünk.

👉Mert ciki.
👉Mert fáj.
👉Mert sokan azt gondolják, hogy „Ennyi idő után már túl kéne
lennem rajta.”

A kutatások viszont nagyon egyértelműek. A szexuális erőszak mélyen belemar az idegrendszerbe, az önképbe, a kapcsolódásainkba. (CSA Centre+1)

Sokan ilyenkor két véglet között hullámoznak:

📌• egyik nap erős vagyok, megyek tovább, mintha mi sem történt
volna,
📌• másik nap összeomlik minden, jön a sírás, a szorongás, a „nem
vagyok normális” érzés.

Az egyik vendégem egyszer így fogalmazta meg:

„Mintha belül egy horrorfilm menne, kívül pedig mosolyognom kéne tovább.”

A szexuális erőszak után gyakori:

👉• szorongás, pánikszerű félelem, alvásproblémák
👉• visszatérő emlékek, villanások, amikre nem is akarsz gondolni,
mégis betörnek
👉• testből való „kikapcsolás”, mintha kívülről néznéd magad
(disszociáció) (CSA Centre+1)
👉• szégyen, bűntudat, önvád: „biztos én tehetek róla”, „miért nem
szóltam”, „miért nem védekeztem?” (Rape Crisis Scotland+1)

Pedig a kutatások szerint a szégyen és az önvád tipikus trauma-reakció, nem pedig bizonyítéka annak, hogy „valami baj van veled”. (PMC+1)

Sokan még azt sem tudják, hogy az, amikor valaki lebénul, megmerevedik, nem tud kiabálni, nem tud mozdulni a támadás közben, egy természetes túlélési reakció!

Ezt hívják „rape paralysis”-nek / tonikus immobilitásnak. Nem döntés, hanem az agy automatikus vészprogramja. (Wikipedia+1)

És ami tovább rontja:

📌a környezet gyakran nem érti, kérdez, kételkedik, bagatellizál. Ez
az úgynevezett „másodlagos trauma”, amikor a reakciók
legalább annyira fájnak, mint maga az eredeti bántalmazás.
(Wikipedia+1)

Ilyenkor sokszor nem az a kérdés, hogy „miért nem léptem túl rajta”, hanem az, hogy a testem és az idegrendszerem hogyan tanulta meg, hogy nem vagyok biztonságban – és hogyan lehet ezt újra átírni.

Sok terápiás módszer azért nem ér el elég mélyre, mert a trauma nem csak gondolat szinten „marad ott”, hanem reflexekben, érzésekben, ingerekben, emlékekben és automatikus reakciókban.
A hipnózis terápiában például pont ez a fontos: nem erőltetett „újragondolás” történik, hanem biztonságos keretek között lehet hozzáférni azokhoz a belső folyamatokhoz, amik a felszíni tudat alatt futnak.

Nem kell újra átélni mindent, nem kell részletezni, amit nem akarsz. A fókusz sokszor azon van, hogy a tested végre megértse: most már vége van, most már biztonságban vagy.

Mi ebből a legfontosabb üzenet, ha veled is történt ilyen?❗️❓

👉• Nem vagy „túl érzékeny”.
👉• Nem vagy „tönkrement”.

Az érzéseid, hullámzásaid, zavarodottságod nagyon is érthető, emberi és szakmailag ismert reakciók arra, ami veled történt.
Ezek nem annak a bizonyítékai, hogy gyenge vagy. Ezek annak a bizonyítékai, hogy az idegrendszered próbált túlélni valamit, ami soha nem lett volna szabad, hogy megtörténjen.

És igen! Ezzel foglalkozni kell. Nem azért, mert „baj van veled”, hanem azért, mert jogod van ahhoz, hogy ne egy régi erőszak írja a jelenedet.

Ha magadra ismertél bármelyik sorban, teljesen rendben van, ha segítséget kérsz terápiában, hipnózisban, vagy bármilyen biztonságos szakmai térben. Nem kell egyedül cipelned.

 

 💬 Zárógondolatok:

Köszönöm, hogy elolvastad.

Ha a sorok közben megmozdult benned valami, az nem véletlen.
A hipnózis ott kezd dolgozni, ahol már elfáradtál az egyedül cipelésben.

Ahol nem magyarázni kell tovább, hanem végre elengedni azt, ami régóta nyom.

Ha szeretnél még hasonló, valódi történeteket olvasni, olyanokat ahol a változás nem ígéret, hanem belső tapasztalat, akkor kövesd az oldalt.

Ezek a történetek folytatódnak.

Hipnózis ülésre bejelentkezés/érdeklődés:

Kósa Attila
+36707767937