Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

Van egy kérdésem?

Kép
Sziasztok!   Emese vagyok és én január vége felé kerestem fel Attilát, hogy segítsen megválaszolni nekem egy kérdést az életemmel kapcsolatban. Mondta, hogy ő nem fogja tudni megadni a választ, mert az velem kapcsolatos, de bennem már ott van, csak nem figyelek rá. Ez lehet, hogy egy kicsit furcsán hangozhat, de olvastam a hipnózis terápia menetéről és, hogy mi mindent lehet elérni vele. Ezért is döntöttem úgy, hogy felkeresem Attilát. Mikor találkoztunk, akkor elmondtam, hogy mi az az élethelyzet, amiben nem tudok döntést hozni. A beszélgetés alatt végig úgy éreztem, hogy jó helyen vagyok és biztonságban. Minden feszültség kiment belőlem. Egy kis idő múltán rátértünk a hipnózisra. Mindent elmondott, hogy pontosan mi a menete, mi fog történni velem, stb. Mikor már úgy éreztem, hogy „külön vagyok a testemtől”, akkor mindent teljesen másképpen kezdtem el látni, érezni, mint eddig. Ekkor feltett nekem egy egyszerű kérdést, amire én olyan gyorsan és magabiztosan válaszoltam, ho