. . . . + nagyszülők + szülők = gyerek
Sziasztok! Valójában nem is tudom, hogy hogyan szólíthatok meg bárkit is, ezért elkezdem az életem utolsó szakaszának a bemutatását, ami már gyerekkorban elkezdődött. A szüleim, hogy hogyan jöttek össze, szerintem azt még ők maguk sem tudják. Az első emlékeim között van, hogy nálunk „nincsen veszekedés, csak hangosan beszélünk egymáshoz”. És ez mindenhol jelen volt. Reggel, délben, este, étkezés közben, utazások alatt, családi összejövetelek közben is. Egy idő után már „elkeveredtek” a meghívók a szüleim részére és volt olyan, aki megmondta nekik, hogy nem hívja meg őket, mert nem akarj, hogy tönkre tegyék az ünnepséget. Persze ettől még jobban állt a bál otthon. Az első alkalommal beköltöztem a középiskola kollégiumába. Nagyon szerettem az a négy évet. Alig mentem haza, de mikor otthon voltam, akkor a szokásos tíz perc jópofaság után már zúdították is rám ami bennük volt. Hogy miért nem váltak el az jó kérdés és a választ is milliószor hallottam már: „mit szólnának hozzá a szülein