Intenzív fogyás hipnózissal!


Üdvözlök Mindenkit!

Én Emese vagyok és én azért kerestem fel Attilát, mert úgy éreztem, hogy saját erőmből nem vagyok képes lefogyni. A munkám igen monoton az irodában. Állandóan rágcsálok valamit és mindig van a fiókomban pár doboz nápolyi, meg hasonló apróságok. Az étkezésem is mindig ugyan az. Reggeli egy kávé, ebéd az iroda melletti étkezdében, ahol 3 hetente ugyanaz a menü, vacsora nagy átlagban valamilyen meleg szendvics, amit gyorsan el tudok készíteni. Mivel nem lakom messze a munkahelyemtől ezért szinte mindig kerékpárral járok. És ezzel úgy éreztem, hogy mindent meg is teszek a mozgás területén. Viszont mivel a kilók lassan jöttek fel rám, mindig volt időm hozzá szokni a megváltozott testemhez. Eljött az idő, mikor beláttam, hogy már KÖVÉR vagyok, és valamit tennem kell. Elkezdtem délutánonként, heti max 2 alkalommal, fitnesz edzésekre járni. Volt is eredménye, mert pár kiló le is ment, de aztán megálltam a fogyásban. Ekkor kezdtem a neten keresgetni, hogy hogyan lehetne átlendülni ezen a ponton és így találtam rá a hipnózisra és Attilára. Telefonon elmondtam neki, hogy mi a problémám és, hogy mit szeretnék elérni. Elmondta, hogy a fogyás igenis lehetséges a hipnózis segítségével, de ez egy nagyon intenzív hipnózis terápia, majd adott egy időpontot az első ülésre. Sokat beszélgettünk, majd levitt hipnózisba, ahol már másképpen láttam a fogyásommal kapcsolatos dolgokat. Maga a terápia hat alkalmas és nagyon intenzív. Már az első alkalom után sok minden átértékelődött bennem és másképpen viszonyultam a megváltozott gondolataimhoz. Azóta a befejeztük a hipnózis terápiát és a fogyásom is azóta tart. Még 7kg-t kell leadnom, hogy elérjem a kívánt testsúlyt, de valahogy ez már magától megy. Átlagban heti 0,5-1kg között fogyok, de ez meg is marad. Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy ami történik velem az teljesen természetes és, hogy idáig nem úgy éltem, ahogyan nekem a legjobb lett volna. Köszönöm, hogy szenvedés nélkül tudok megszabadulni nem csak a felesleges kg-tól, hanem a rossz szokásaimtól.                    

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek