A csendből indulva!

 

A következő történetben szeretném nektek bemutatni egy anyuka kitartását és lányának csodálatos változását. Előre szeretném elmondani, hogy még nagyon sok minden van hátra nekik, de egy fantasztikus úton sikerült elindulniuk.  

Ismerjétek meg Krisztinát (anyuka) és Tímeát (lánya), akiket pár hete ismertem meg. Krisztina keresett fel, hogy a lány nem beszél és a legkisebb kommunikáció is nehezére esik, vagy egyáltalán nem kommunikál. Elmondta, hogy orvosi vizsgálatok sorozata után már tudják, hogy semmilyen fizikai egészségügyi probléma nem áll fenn. 

 Mikor találkoztam velük, akkor döbbentem rá (remélem ők ezt nem vették észre), hogy Tímea a legkisebb beszélgetésre is képtelen velem szemben. Már attól kellemetlenül érezte magát és a sírás is elfogta, ha csak arra kértem, hogy igennel vagy nemmel bólintson a kérdésemre. Krisztinával ezután hosszasan beszélgettünk lányának eddigi történetéről. Elmondta, hogy számtalan kezelést, eljárást, terápiát kipróbáltak eddig.

 Voltak: „kineziológia-Bach terápián, pszichológus kezelte 10 évesen 1 évig eredménytelenül, 15 évesen pszichiáternél inkább konzultáció, mint kezelés, majd gyógyszer -  Floxet 20mg szedése (a gyógyszer természetesen csökkentette a szorongását, de tartós vagy szembetűnő változást nem tudtak elérni), az évek alatt több önismereti tanfolyam elvégzése, stb.. Minden kipróbált kezelés után vagy környezetváltozás során /óvodából ált.iskolába ill.szakiskolába/ csak rövid időre volt pozitív változás, majd minden visszaállt.”

 Egy pillanatra álljunk meg a történetben és egy apró kitérőt engedjetek meg nekem: Hogyan csinálsz bármilyen terápiát olyan személynél, aki valamiért semmilyen kommunikációra nem képes? Nem válaszol neked. Nem tudja elmondani, hogy mi van benne. Csak azt látod, hogy emberfeletti erővel próbál jelen lenni, de valami teljesen megállítja abban, hogy akár egy igen vagy nem szó elhagyja a száját. Már az is „fájt” neki, kellemetlen volt, ha csak én beszéltem, de végig hozzá intéztem szavaimat, mert ez is szorongást, kellemetlenséget, sírást váltott ki belőle.

Rengeteg kommunikációs technikát kipróbáltam és sorozatosan, apránként vissza-visszatértem hozzá, hogy sikerüljön a legapróbb hidat kiépítenem. El kellett nyernem a bizalmát legalább annyira, hogy érezze, hogy segíteni szeretnék, és hogy biztonságban van. Amikor ez megvalósult, akkor lehetett szép lassan nekiállni a közös munkának. És elindult benne valami. Érezni és látni lehetett, hogy mire végeztünk, akkor JELEN volt abban a szituációban. Majd jött a második találkozásunk. Itt már dolgozott benne mindaz, amit a tudatalattijában megcsináltunk az első alkalommal. Nem volt akkora szorongás benne. Sőt, talán élhetek a laza, kellemes szóval is. Már kaptam apró, de határozott bólintásokat. Nem fogta el a sírás. Már ott volt, jelen volt és tudtunk haladni! Mikor végeztünk, akkor látni, érezni lehetett, hogy MOST valami történt! Ez egy igazán fontos pillanat volt. Miután elmentek tőlem, akkor nemsokkal később felhívott Krisztina és elmondta, hogy a lánya a kocsiban végig arról beszélt, hogy mi minden történt vele, míg foglalkoztam vele, és hogy ő ezt most el akarja mesélni nekem és forduljanak vissza. És, ha jól emlékszem, akkor még aznap este kaptam egy hangfelvételt, ahol meghallhattam Tímea hangját. Percekig, lelkesen és élettel telin mesélte, hogy mi minden történt vele. Mit látott, érzett, tapasztalt és, hogy végre TUDJA, hogy miért volt olyan nehéz megszólalnia. Látta, hogy mi miatt alakult ki benne ez a blokk, akadály és hogy ennek vége lehet!

Elmondani se tudom, hogy számomra milyen csodálatos volt hallani Tímea hangját. Élet, lelkesedés, lendület és csodálatos felszabadult érzés kavargott a szavaiban. Mikor legközelebb találkoztunk, akkor már látható, érezhető és hallható volt a változás. Természetesen nem vitattuk meg az élet nagy kérdéseit, de már nem volt jelen a sírás, a szorongás és a kétségbe esés. Közösen mentünk tovább és az eredmények magukért beszélnek. Még csak éppen hogy rálépett egy csodálatos útra, de már halad rajta. Összesen három alkalommal volt nálam, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy megtapasztalja a változást és, hogy milyen lehetőségei vannak! Biztosra veszem, hogy fogunk még találkozni és tovább folytatjuk a közös munkát. De mikor újra találkozunk, akkor már könnyebben fognak haladni a folyamatok.

 

 Krisztina leveléből idézve szeretném befejezni ezt a történetet:

„ … szeretném megírni, hogy nagyon szépen köszönöm a segítséged. Azt biztosan írhatom, hogy most sokkal többet változott a kezeléseid után: "eddig csak kis lépéseket tett, de most ugrott egy nagyot. Tímea lassú tempóban halad, de a leglényegesebb, hogy nincs benne feszültség. A megszokásaitól nehezen tud megválni, de mindenben segíteni fogom ….. nagyon hálás vagyok, mert eddig azt hittem, hogy nagyon jól vagyok, de a kezelés után azt mondhatom: "fantasztikusan vagyok, szárnyalok!!"

 

További SZÉP NAPOKAT KÍVÁNOK!