Csoportos Elme Tréning - Összefogás

 

Csoportos Elme Tréning!

 

Egy „tanácsadó céghez” kértek fel, hogy az ott dolgozó „mentoroknak”, akik embereknek segítenek elakadásukban az életük bármely területén, állítsak össze egy tréning napot. A vezetőség egyetlen kérése az volt, hogy a munkatársaikban felgyülemlett terheket kéne kipucolni. A tőlük kapott levelet fogadjátok szeretettel! 

 

                                                                                

Kedves Attila!

Egyszerűen csak elkezdjük megírni a tapasztalatainkat és észrevételeinket. Először is külön szeretnénk megköszönni, hogy eljöttél hozzánk. Mivel pénteki napon voltál nálunk, ezért nagyon vártuk, hogy hétfőn miket lehet észrevenni. Az már hétfőn tapasztalható volt, hogy nem villámlott a levegő az irodákban. Valahogyan olyan érzésünk volt, hogy a nem látható viharfelhők láthatóan elindultak jó messzire. És ezt mindenki alátámasztotta! Megbeszéltük a kollégákkal, hogy bármikor jöhetnek hozzánk és elmondhatják a tapasztalataikat. A hét eleje csendesen telt, mindenki csak magában figyelte, hogy mi történik körülötte. El se hiszed, hogy ki volt az első, aki leült beszélni velünk. DULIFULI! Tudjuk, hogy tudod, hogy ki az és így nem írunk neveket. Ő volt, aki azt mondta, hogy csak annyit írjunk róla neked, hogy

„Szeretném megköszönni Attilának, hogy nem engedte, hogy felálljak és ott hagyjam az egész időpazarlást. Nem tudom, hogy mit csinált vagy hogy hogyan, de valami eltűnt belőlem és ez egy furcsa de jó érzés. Köszönöm!”

A többiek kicsivel bővebben meséltek a történetekről, amit mi összefoglaltuk a saját észrevételeinkkel és tapasztalatainkkal. Az elmúlt két hétben folyamatosan jöttek és mesélték, hogy miket tapasztaltak.

Bár sok mindent mondtak a munkatársak, de az közös, hogy még keressük azokat a dolgokat, amik már nincsenek bennünk. Nem értjük, hogy hogyan, de ami eddig a miénk volt, még ha teher is, az már nincsen. Olyan mintha egy hatalmas lomtalanítás lett volna mindenkiben és most csak próbáljuk feltérképezni azokat az új és üres helyeket, amik eddig vagy éppen évekig csordultig teli voltak. Nagyon érdekes és egyben furcsa érzések ezek, mert úgy érezzük, hogy azok a terhek már teljesen hozzánk tartoztak, a miénk. De már nincsenek és még valamiért keressük, hogy tényleg ennyi volt és már nincsenek. Könnyedébbnek és fókuszáltabbak lettünk. Nem fáraszt le már annyira a napi munka és mentálisan fittebbek is vagyunk. Egyre oldottabb a hangulat az irodában. Nem csak üres kérdések, amikre nem is akarnak választ kapni. Elmaradoznak a színlelet jókedvek és nevetések. Már érdeklődnek és beszélgetnek, amikor szünetük van. Persze idáig is volt beszélgetés, de azok inkább csak felszínesek voltak. Tegnap már odáig jutottak, hogy egymás munkája felől érdeklődtek és ötleteltek a további folyamatokról. Ez már réges-régen nem történt meg. Mindenki a saját munkájával foglalkozott és a legkisebb mértékig sem akart a máséval foglalkozni. Bár még csak óvatosnak mondanánk ezeket az észrevételeket, de már láthatóak. Ami igazán figyelemre méltó, hogy mindenki beszámolt már olyanról, hogy nyugodtabban alszik, nem kifacsarva ér haza, energetikusabb, türelmesebb, jobban érzi magát, könnyedség van rajta. Ezek már láthatóak, érezhetőek.

 

Köszönjük a segítséget és az egész napos türelmedet és odafigyelésedet. Abban már mindannyian egyetértünk, hogy időnként fel fogunk keresni, hogy hasonlóképpen tehermentesíts mindenkit.

 

Köszönjük és további szép napokat kívánunk.

 

Üdvözlettel,

Andrea és Gábor