Csoportos Elme Tréning

 

Sziasztok!

Ma ismét egy levelet szeretnék megosztani veletek. Év elején keresett fel egy női csoport, akik azért alakultak meg, mert mindannyian, valamilyen formában, bántalmazó kapcsolatban éltek vagy ilyen családban nőttek fel. Már mindenki valamilyen formában „kiszállt” ezekből a folyamatokból, de nem tudták elengedni.  

                                                   

(ebben a levélben mindenki Szandra néven fog szerepelni (senkit sem hívtak Szandrának)) És csak az életkorukat fogják a nevek mellet megadni! Lesznek majd olyan történetek, amik többükkel is megtörtént, ilyenkor több életkor fog feltűnni a Szandra név után.

Szóval! Mikor Szandra (a csoport „vezetője”) felhívott, akkor elmondta, hogy a Facebook-on hozta létre ezt a zárt csoportot hölgyeknek, hogy legyen egy hely, ahol bátorítani tudják egymást. Tanácsokkal és segítséggel tudjanak egymásnak szolgálni. Elmondta, hogy több előadót is már meghívtak a témával kapcsolatban és most szeretnének egy Csoportos Elme Tréninget kérni tőlem. Elmondtam neki, hogy hogyan és miben tudok segíteni nekik ebben a feladatban és minden csoporttag igent mondott. Ez hatalmas elismerés volt számomra. Főleg azért, mert eddig csak és kizárólag női előadókat hívtak. Miután vége lett az egész napos tréningnek, akkor kértem Szandrát, hogy ha lehet, akkor kérjen majd egy „beszámolót” mindenkitől. Vagy legalábbis azoktól, akik hajlandóak lennének megírni a tapasztalataikat. Ezt szeretném most veletek „vágatlanul” megosztani.

DE!!!!!

Szeretném már most az elején megírni, hogy lesznek olyan történetek, amiket erősnek fogtok találni. (és egy kicsit hosszú is lesz)

A Csoportos Elme Tréningre végül 43-an jöttek el több csoportban. Sajnos többüknek nem volt megfelelő az időpont, de már szervezés alatt a következő. És akkor „átadom” a szót Szandrának/Szandráknak.

 

Szia Attila!

Először is engedd meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy eljöttél hozzánk. Külön köszönöm és köszönjük, hogy a tréning előtt szántál ránk időt és eljöttél, hogy a kérdéseinket fel tudjuk tenni. Így mindenki, aki jelen volt sokkal bátrabban tudott dönteni. A tréning után, miután elmentél, akkor mi még maradtunk egy kicsit és próbáltuk átbeszélni a történteket. De abban maradtunk, amit Te is tanácsoltál, hogy hagyjuk ezt az egészet leülepedni. És hagyjunk elég időt arra is, hogy befogadjuk. De, amikor legközelebb találkoztunk már sokan mesélték a tapasztalataikat. Én, mivel megígértem Neked, ezért kértem mindenkitől, hogy írja meg. És úgy, hogy pár sorban a történetét is megírja. És akkor kezdeném én.  

  

Szandra – 42 „csoportvezető”

A férjem teljesen elmart mindenkit mellőlem és nem tehettem semmit sem az engedélye nélkül. Ezt hosszú évek aprólékos munkájával alakította ki, amit én észre sem vettem. Majd miután ezt észrevettem, akkor szó nélkül összepakolt és elhagyott. Akkor robbant bennem szét minden. Az évek sorozatos alázása, bántása. A nőiességem megsemmisítése. MINDENT tönkre tett bennem!

Viszont a tréning óta, már nem sírok esténként. Nem ordítok a tükörképemmel, hogy miért nem szólt/figyelmeztetett. Már nyitok az emberek felé és évek óta volt már egy randim is!

 

Szandra – 28

Soha és semmi nem volt jó a szülőknek. Ahol és amiben csak tudtak, abban csak szidtak, bántottak, gúnyoltak, kinevettek. Rendszeresen vertek, sötét helyre zártak, köpködtek, aláztak. Többször is mondták, hogy minek élek és jobb lenne a világnak, ha magamtól itt hagynám. Rendszeresen hidegvízzel fürdettek, mert mint mondták a pokolba, ahova kerülni fogok ott úgyis forró lesz minden. Amint lehetett ott hagytam őket, de akármilyen távol is voltam tőlük, mindig velem voltak. Majd a foglalkozás után sokáig nem találtam a helyemet. Csak gépiesen cselekedtem. Ettem, ittam, aludtam, dolgoztam. Majd pár nap elteltével elkezdtem egy eltávolodást érezni magamban. Mintha egyre messzebbre kerülnék magamtól, de mégis jó érzés volt. Ez is eltartott pár napig, majd megálltam és éreztem, hogy most bármit megtehetek anélkül, hogy bajom lenne belőle.

 

Szandra - 22  

Szigorú! Nagyom szigorú neveltetésben telt a gyerekkorom. Mindent átjártak a szabályok, amiket soha semmilyen formában nem lehetett megkerülni. Ha gyerekként mégis próbáltam más irányba menni, vagy másképpen cselekedni, akkor már jött is a büntetés. Ami szeretet megvonás, evés megtiltása, vagy olyan ruhában kellett járnom iskolába, ami szakad – koszos volt. A szabályok annyira belém égtek, hogy képtelen voltam eltávolodni tőlük, pedig már nem élek a szüleimmel. Attila és a hipnózis segítségével sikerült minden olyan „rendszert”, szabályt elengednem, ami fogva tartott. Most már merek a lakásban énekelni és táncolni miközben ZENÉT HALLGATOK. Nem sírom el magam, ha étel marad a tányéromon és elteszem másnapra. ÉLEK ÉLEK ÉLEK

 

Szandra – 43

A szüleim egy vallási felekezet tagjai voltak, ahol minden előre meg volt tervezve. A gyerekvállalást is csak a vezetők engedélyével lehetett. És csakis az Ő útmutatásaik alapján lehetett bármit is csinálni vagy az engedélyükkel. Rengeteg boldog emlékem van gyerekkoromból, mert akik a szabályokat betartották, azoknak tényleg jó volt az életük. Persze felnőttként már tudom, hogy a szülőknek mekkora erőfeszítés volt mindez. Ami viszont nem engedett el sokáig, az az, hogy a büntetést mindig a veled egykorúaknak kellett „csinálni”. Ha valamit elkövettem, akkor a többi gyereknek kellett engem megbüntetnie. Mindenkitől kaptam egy pofont vagy csúfoltak hosszú ideig. Vagy hetekig nem szólhattak hozzám. És persze ezt nekem is meg kellett tennem, ha valaki mást kellett büntetni. Szörnyű érzés volt a barátaimat szidni vagy megütni. De magát a büntetést mindazt, amit bennem okozott már el tudtam engedni. Nem félek attól, ha a munkahelyemen hibázok, akkor a munkatársaim bántani fognak. Nem rettegek attól, hogy hibázás esetén körbe állnak és leköpködnek. Már csak egyszerűen kijavítom a hibát és haladok tovább.

 

Szandra -37

Nekem nagyon egyszerű a történetem. A szüleim „versenylónak” neveltek. Mindenben csakis a legelső lehettem. Csakis én nyerhettem a szavaló versenyen. Én nekem kellett lenni a legcsinosabbnak, a legjobb tanulónak. Ha nem így történt, akkor hosszú órákon keresztül hallgatnom kellett, hogy milyen hálátlan gyerek vagyok, aki nem törődik senkivel csak magával. A fél gyerekkorom a megfelelésről szólt, a másik meg a lelki bántásról és érzelmi manipulálásról. Viszont most már sikerült a hangokat elhallgattatni a fejemben és nem álmodok már rémeket. Nem törekszem arra, hogy mindenkit erővel lenyomjak, hogy én legyek a legjobb.

 

Szandra – 29

A szüleim egyszerűen nem akartak. Nem akartak szülők lenni. Nem akartak gyerekkel foglalkozni. Egyszerűen csak váratlanul megérkeztem és onnantól kezdve én voltam, aki elrontotta az életüket. Amit kellett, azt megadták, de csak annyira, hogy „életben” maradjak és mások ne vegyék észre. Anyák napján sohasem volt ott anyu, mert „dolgozott” vagy „beteg volt” vagy „halaszhatatlan” dolog volt valahol. Én mindig az óvónéninek vagy az osztályfőnöknek adtam a virágot, mert anyu nem volt ott. És sajnos a nagyszüleim hamar elmentek. Féltem attól, hogy én is így fogom majd nevelni a gyerekemet, ezért nagyon eltávolodtam ettől a témától. Ma már úgy vagyok vele, hogy én nem a szüleim életét fogom élni. És én úgy fogom majd nevelni a gyerekemet vagy gyerekeimet, ahogyan én a legjobban fogom majd tudni. Érzem, hogy már messze járok mindattól, amit kaptam. Köszönöm Attilának a segítséget, mert tudom, hogy párszor feladtam neki a leckét. De ő kitartó és türelmes volt velem, amit sohasem fogok elfelejteni neki. KÖSZÖNÖM

 

Szandra – 31

Az én életemet nagyon egyszerűen lehetett régen összefoglalni. Mégpedig azzal a mondattal, hogy: KINEK KÉPZELED MAGAD? Ez mindet elmond rólam a születésemtől kezdve egészen odáig, amíg el nem mentem az Elme Tréningre Attilához. Bármit, de tényleg bármit is csináltam gyerekkoromban, vagy szerettem volna, mindenre azt a választ kaptam, hogy kinek képzeled mag? Ezt nem érdemled meg! Ilyen neked soha nem lesz! Kinek képzeled magad, hogy ilyet szeretnél! Stb…. Pedig nem akartam nagy dolgokat. Játék, ruha, osztálykirándulás, fagyizni a barátokkal. A végén már nem hívtak sehova, mert nem mehettem el. És felnőtként is velem volt sok ideig. Sehova nem mentem, semmit sem vettem magamnak, mert ki vagyok én, hogy megérdemeljem. Attila foglalkozása után másnap csak úgy beültem egy étterembe és amíg vártam a rendelésemet elsírtam magam. Elmondhatatlan teher tűnt el belőlem. Még biztosan kell idő ahhoz, hogy újra tervezzem az egész életemet, de most már legalább képes vagyok rá!

 

Szandra – 48-22

(anya és lánya)

 

Minket a volt férjem tett tönkre. A szemében a nők csak valahol a sor végén voltak. Ez akkor lett számomra világos, mikor 2020-ban home office-ban kezdtem el dolgozni otthon. A volt férjem is, csak eddig nem tudtam, hogy napközben el-el járkál otthonról. És ilyenkor olyan nőknek fizetett, akik hagyták, hogy alázza őket. De mikor a covid miatt nem tudta máshol levezetni a dolgait, akkor a lányunkat és engem kezdett bántani. Minden nap egyre rosszabb volt. A munkámban hibákat követtem el, ami sehol sem jó, de az én munkámban kész katasztrófa. A következő két évben próbáltam védeni a lányomat, magamat, megjátszani a külvilág felé, hogy minden rendben van. De lehetett látni, hogy valami megtört bennem/bennünk. Még az iskolából is megkerestek, mert a lányom majdnem 5-ös átlaga 2.8 alá ment. Miután 2023 év elején a volt férjem betegségben meghalt, akkor még rosszabb lett. Magamat hibáztattam még az ő halála miatt is. „Korbácsoltam” a lelkemet, hogy biztos azért betegedett meg, mert én kívántam. Nehéz időszak volt, egészen addig, míg a lányommal el nem mentünk Attila tréningjére. Mindent, DE TÉNYLEG MINDENT ott tudtam hagyni és megkönnyebbülve és sírva néztem/néztünk rá az új életünkre. Mára már nem érzem a bántás, alázást, terheket a lelkemben. A lányom is szépen halad, már elindult a suliban is egy javuló tendencia. És a menzesze is szépen beállt egy ritmusra, ami eddig totális random ritmusban volt. Köszönjük az életünket!

 

Szandra – 30

Anyukám 11 évesen beprogramozott. Most már tudom, hogy ez történt. 11 éves voltam, mikor elkezdtem nőiesedni. Semmi hűde nagy dolog, csak elkezdett megjelent az intim testszőrzetem. Azt el kell mondanom, hogy anyu nem az a tipikus anya típus. Étel, ágy, ruha és itt megállt az anyai gondoskodás. Szóval mikor meglátta, hogy a fürdőben nézem magam a tükörben, akkor csak annyit mondott, hogy: minek foglalkozol „vele”, úgyis drogosok és börtöntöltelékek fogják „meglátogatni” (másképpen mondta, de így elfogadhatóbb). Akkor még nem nagyon értettem, de most már igen. Az összes kapcsolatomban a „rosszfiúkat” kerestem. Azok vonzottak, akik „veszélyesek” voltak. Nem láttam meg az átlagos, normális srácokat. Egyik fájdalmas kapcsolatból a másikba estem. Majd jött az Elme Tréning és már szinte fel sem tudom idézni, hogy mi az, amit anno megláttam ezekben a férfiakban. Megéreztem, hogy mennyi időt és nőiességet dobtam ki a kukába. De megbékéltem vele és tovább léptem. Én ezt kaptam Attilától. Egy kislányt, aki mára felnőtt és ő már élni tud.