Örökség!?

 

ÖRÖKSÉG!?

 

Minden, amit látunk, hallunk, tapasztalunk, tanításként ér bennünket, az formál. Méghozzá NAGYON erősen! Ráadásul ott vannak még azok a tanulási folyamatok, amiket szülőktől, nagyszülőktől látunk, hallunk, tapasztalunk.   


Nemrég fejeztem be egy hihetetlen „utazást” egy vendégemmel. Olyan elképesztő hullámvasútra ültem fel vele, amire eddig még nem volt példa. Nehéz lenne több hétnyi kemény munkát pár sorban leírni, főleg azért, mert ez a történet jóval azelőtt kezdődött, hogy Adrienn megszületett volna.

Kedves, anyuka keresett fel engem, azzal a problémával, hogy vége az életének. Nem tudja miért, de bántási nyomok, érzések vannak rajta, benne. Elmondása szerint az élete, harmonikusan halad jó irányba. Férj, gyerek, munka, sport, stb., mind-mind a helyén van, és jó élete van. Vagy legalább is eddig az volt. Elmondta, hogy kb. egy éve érezte meg azt, hogy bántani, fájdalmat okozni kell saját magának. Mikor először lett figyelmes erre, azt hitte, hogy „elmentek otthonról”, amiért ilyen gondolatai támadtak. De aztán egyre többször érezte ezt az érzést. Soha sem akart öngyilkos lenni, csak a fájdalom megélése az, ami „ki kívánkozott” belőle. Beletelt, mire megtaláltuk a kiváltó okot. Anyai ágon, a dédanyukát mindig és mindenért leszidták, meghurcolták a szülei. Mikor rájött arra, hogy ha valami baj éri vagy beteg lett, akkor meg a szülők kicsi szeme fénye lett. Ezért elkezdte magát bántani, mintha valaki megtámadta, megverte volna. Így egy „állandó nyugalmat” és pozitív szülői figyelmet kapott. Ez a cselekedete annyira beleégett a mindennapi gondolkodásába, hogy teljesen az élete részévé vált. Majd ez generációkon keresztül mindenkit elkísért az élete során, de beszélni nem beszéltek róla, mert mindenki szégyellte. Adrienn is csak megkapta az „ÖRÖKSÉGET”, ami tette a dolgát.

Nehéz és aprólékos munkával sikerült ezt a csomagot letennie. Sajnos a megtörtént dolgok már nyomot hagytak benne. Viszont ezeket ismerve, már célirányosan haladunk egy felszabadultabb életritmus kialakítás irányába.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek