Egy új élet kezdete!

 

A következő történet egy fiatal hölgy vendégemen keresztül enged egy kis betekintést olyan színfalak mögé, ahova igencsak keveseknek van rálátása. Rengeteg hasonló munkakörből érkező vendégem volt már, akik a magánélet és a munka közötti hatalmas szakadékot képtelenek voltak áthidalni. Vagy éppen a két élettér külön kezelése volt a probléma. Rövid ám annál intenzívebb „tanulási folyamaton” ment keresztül vendégem, akinek mára már sikerült egy új és felszabadultabb életet elindítania.      

 

Petra (legyen ez a neve) 24 éves korában döntött úgy, hogy pornózónásból fog életben maradni. A gazdasági világválságnak köszönhetően, 2010 elején egyik napról a másikra elvesztette a munkahelyét. Nem neki mondtak fel, hanem a cég vonult ki Magyarországról. És ahogyan másoknál is, nála is hitelből vásárolt lakás volt. Spórolt pénze nem volt. Szülei korán meghaltak, ezért a nagyszülők nevelték igencsak kemény szigorral és nem ritkán kemény kézzel. A döntést azután hozta meg, hogy a munkahelyek megszűnésével az elérhető lehetőségeket rohamos gyorsasággal betöltötték. Mikor felkereset egy ügynökséget, akkor volt pár kikötése, hogy milyen típusú filmeket vállal és milyeneket nem. A csillagos ég is meg lett ígérve, csak írja alá a szerződést. Az elején minden jól alakult elmondása szerint. Nagyon figyeltek és vigyáztak rá. Majd észrevétlenül egyre „határozottabb” férfi színészekkel kellett közös jeleneteket vállalnia. Emlékezeteiben ez egy igencsak hosszú és aprólékosan kidolgozott terv volt. Elmondása alapján így „szoktatták” hozzá a „keményebb” jelenetekhez. 2020-ban a COVID visszafogta őt és elmondása szerint az egész iparágat, mert nem mertek a színészek „érintkezni”. Ebben az időben nem nagyon csörgött a telefonja, nem volt csupa mosolygás napközben miközben ment a felvétel. Itt érezte meg, hogy az elmúlt 10 év egy kirakat volt. Volt ideje végig gondolni honnan is kezdte és, hogy most milyen típusú filmekben is szerepel. Meglátta, hogy mekkora változásokon ment át mind a teste, mind a gondolkodása. Észrevette, hogy az elmúlt évek alatt nem volt egy normális párkapcsolata. Nem tudott felszabadult lenni sem a munkában, sem a magán életben. Volt olyan, hogy egy bevásárló központban tovább merészkedtek a rajongói, mint a közös fénykép. Több esetben is sietősen kellett távoznia étteremből, mert zaklatni kezdték. Állítása szerint annyira nehéznek érezte már az akkori életét, hogy depressziós lett tőle. És még azon is aggódott, hogy hogyan tovább. Lesz-e valaha rendes munkája, élete, családja. Hiszen azt már megtapasztalta, hogy ha valaki kilép ebből a munkából, akkor azt teljesen elfelejtik. Ő is érezte, hogy „RÁ MÁR NINCSEN SZÜKSÉG vagy CSAK AKKOR KEDVESEK VELE HA MUNKA VAN”. Folyamatosan próbálkozott párt találni, de amikor elmondta, hogy mivel is foglalkozik akkor mindig két lehetőség jött elő. Vagy megijedt a partner és elkezdett távolságot tartani, majd el is tűnt. Vagy a másik véglet, hogy egyből a filmekben látott jeleneteket követelték tőle.

Pár hónapja keresett fel azzal, hogy nem talál kiutat az életéből, nem tudja, hogy merre tovább. Számos területet érintve találtuk meg azokat a „pontokat”, amiket „feloldva, átprogramozva” képessé vált egy teljesen új szemléletet kialakítani. Így már látja és értékeli saját magát, életét és céljait. Képessé vált, hogy új életteret adjon saját magának ahhoz, hogy ÉLNI TUDJON szorongás, aggódás, félelem nélkül.         


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek