Strucc politika

 

 

Kedves Olvasó!

Nagyon hosszú út vezetett odáig, hogy felismerjem, hogy segítségre van szükségem. A segítség viszont egy igen fondorlatos úton érkezett el hozzám. Mert abban biztos vagyok, hogy maga az élet rendezte úgy a dolgokat, hogy jókor jó időben kapjam meg a segítséget és, hogy ilyen úton érkezzen el hozzám. Mindig is azon voltam, hogy magam kovácsolta úton járjak, Kislányként is mindig azt mondták nekem, hogy milyen határozott és céltudatos vagyok. Már tudom, hogy gyerekként is azért viselkedtem így, mert el akartam terelni a figyelmemet olyan dolgokról, amikre nincsen ráhatásom és negatívan, fájdalmasan tudnának megérinteni. Ahogyan telt az idő egyre jobban az életem részévé vált, hogy mindenben céltudatos és határozott legyek. Mindig kerestem magamnak valami feladatot, elvégzendő munkát. Bármi lehetett, ami képes volt elterelni a figyelmemet a bennem lévő problémáról. Mindig tanultam, képeztem magam. Állandóan takarítottam, átrendeztem a lakást. És mindent megterveztem a legapróbb részletekig, legyen szó akár nyaralásról, házfelújításról vagy családi összejövetelről. Akik ismernek, azok tudják, hogy én kevés feladatra mondtam nemet. Minél több felé kellett figyelnem és koncentrálnom, annál jobban éreztem, hogy minden rendben van. De ez csak azért volt, mert így nem tudtam saját magamra figyelni. Saját magammal szemben folytattam strucc politikát. Voltak természetesen jelek, folyamatok, amikre figyelnem kellett volna, de mindig kerestem valami más elfoglaltságot, mondván nincs időm magamra és TUTI, hogy minden rendben van velem. Ezekkel tereltem el a gondolataimat azokról a jelekről, amik már régóta jelezték nekem, hogy figyelnem kéne magamra. Azt tudni kell, hogy hárman vagyunk lánytestvérek. A három „grácia”! Mindig így neveztek minket. Én vagyok a legidősebb testvér (ennek még lesz egy igencsak fontos szerepe). Majdnem 18 éves voltam mikor szüleink elváltak. Anyukánk egyedül nevelt minket. Elmondani sem lehet, hogy mekkora erőfeszítéseket tett, hogy nekünk mindenünk meglegyen. Mindent elvett magától és csak adott, adott és adott. Mivel a testvéreimhez képest én sokkal idősebb voltam, ezért mindet értettem, ami körülöttünk történik. Nem mondtam és nem adtam hangot annak, amit láttam tapasztaltam, átéltem. Csak néztem és csodáltam anyukánkat, hogy mi mindenre képes. Majd érettségi után halasztottam egy évet és inkább dolgozni kezdtem, hogy segítsek anyunak. Bár ösztöndíjjal vettek fel és egy kis buszozással el is tudtam volna menni mindennap a fő suliba, de én mégis a munkát választottam. Azért mert ezt láttam otthon. Sok - sok év eltelt, majd a nagyobbik húgom mesélte, hogy elkezdett járni hipnózis terápiára és, hogy mennyi mindet sikerült elengednie. Én csak néztem rá, hogy mennyi szabad ideje, energiája és hiszékenysége van neki. De az ő élete, felnőtt családanyuka, azt csinál, amit akar. Majd egy kis idő multán a kisebbik húgom is elmondta, hogy már ő is jár ugyanahhoz a hipnózis terapeutához és, hogy hihetetlen, hogy a gyerekkorból hozott sérüléseket sikerült elhagynia. Sokat beszélgettünk személyesen és telefonon mindenről és persze a hipnózis terápiáról. Amikor „grácia” estét tartottunk (így hívtuk azokat az estéket, mikor csak mi hárman elmentük egy kávézóba és mindent kibeszéltünk, megbeszéltünk) akkor részleteiben elmesélték, hogy mi miatt döntöttek úgy, hogy elmennek hipnózis terápiára. Mi mindent sikerült elengedniük, feldolgozniuk. Hogy milyen jeleket nem vettek észre, amik jelezték nekik, hogy HAHÓ, ITT VAN VALAMI, AMIVEL FOGLALKOZNI KELLENE! Olyan hétköznapi dolgokat mondtak, amiket én észre sem vettem. Amik viszont nagyon megérintettek azok az állandó feladat keresés, étkezési szokás, mindig mindenben megfelelés, lassú emésztés, még lassúbb és nehezebb nagy wc-zés, stb. Itt érintett meg engem is az, hogy probléma van bennem és ezekkel foglalkozni kell. Én is elmentem Attilához, aki már az első alaklommal olyan dolgokat is meg tudott mondani rólam, amik hihetetlennek tűntek, de igazak voltak. Elkezdtük a hipnózis terápiát és szépen lépésről lépésre mindent feloldottunk és kitakarítottunk, ami negatívan hatott az életemre. Soha sem hittem volna, hogy valaha is hipnózis terápiára fogok járni, de mint ahogyan az elején is már írtam, egy elég fondorlatos úton érkezett meg hozzám a segítség. A két testvérem pozitív beszámolója, tapasztalása kellett ahhoz, hogy végre magamra figyeljek és észre vegyem azt, ami bennem van. Köszönöm! Köszönjük a segítséget!