Számomra egy igen érdekes történetet szeretnék most megosztani veletek. Ez egy pici rávilágítást ad arra a folyamatra, munkára, amit terapeutaként végzek. Szeretném ezzel a történettel megmutatni, hogy mennyire összetett az a terápiás eljárás, amit napi szinten, minden vendégemnél végigcsinálok, vagy inkább végig CSINÁLUNK! És megismertetni azt, hogy mennyi ember életére vagyok hatással, még akkor is, ha csak egy ember ül velem szemben.


Tavaly szeptemberben egy fiatal hölgy jelentkezett be hozzám. Elmondása alapján nehezen ért egyet az anyukájával már kicsi kora óta. De ami miatt igazán aggódni kezdett, hogy a saját lányával is kezd egyre jobban szembekerülni. Ezek a sorozatok vezették őt ahhoz a döntéséhez, hogy segítséget kérjen. Az egyik barátnője ajánlott neki engem, aki már sikeresen túljutott a nehézségein.

Ági 34 éves és két gyermek anyukája. Elmondta, hogy szinte mindig talált valami kifogásolni valót az anyukája rajta, benne. Hol a haja volt túl rövid vagy hosszú. Néha nem volt jó a zokni választás a ruha színéhez. Rengeteg apróság, ami egy idő után már hatalmas fájdalmakat, bántásokat okoztak. Azt is elmondta, hogy mindig és mindenben támogatta és az eredményekért szívből megdicsérte. Ezért nem értette olyan sokáig, hogy ha ennyire támogató, szerető anyuka, akkor miért akad fent apróságokon. Az érettségi után főiskolára ment és már alig várta, hogy kollégiumba költözhessen. Ott érte az első igazán furcsa felismerés, hogy neki mennyire hiányzik az anyukája. Minél több időt töltött tőle távol, annál jobban hiányzott. A szurkáló megjegyzések szinte el is tűntek és csak a hiány maradt meg benne. Viszont mikor eljött az idő, hogy az őszi szünetben hazamenjen, akkor egyre jobban feszülté vált és ismét a régi sértések kerültek előtérbe. Amikor hazament, addigra olyan feszült lett, hogy legszívesebben már rohant volna is vissza a kollégiumba. És ez így ment a diploma megszerzéséig. Az anyuka „elvesztése” és az állandó „képtelen vagyok neki megfelelni” érzések furcsa harca állandósult benne. Majd a munkahelyén megismerkedett a jelenlegi férjével és családot alapítottak. Minden nagyon jól alakult egészen addig, míg lánya 7 éves nem lett. Onnantól kezdve kezdte észrevenni, hogy egyre több apróság szúrja a szemét a lányával kapcsolatban. Soha semmi komoly csak apró szösszenetek, amikben a saját gyermekkorát kezdte felismerni. Mikor már teljesen meggyőződött, hogy ugyanaz történik velük, mint vele gyerek korában, segítséget kért. Szerette volna megtudni, hogy mi zajlik az ő és gyermeke életében, ami ennyire hasonlít az ő gyerekkorára.

Mivel velem szemben csak Ági ült, ezért csak rajta keresztül láthattam bele a történésekbe. Persze jó lett volna, ha az anyukája és a lánya is ott lettek volna és több oldalról ismertem volna meg a cselekményt. De abból kell mindig a legjobbat kihozni, amit a rendelkezésünkre áll. Egy kicsit lassú és hosszú folyamat vette kezdetét a közös munkánk során. Megpróbálom a lényeget összefoglalni és az összetettséget a lehető legpontosabban leírni.

Ági anyai nagymamáját hét évesen örökbe adták, mert apukája egy gyári balesetben életét vesztette és anyukája nem tudta eltartani a négy gyermekét. A nagymama hét éves koráig szeretetben, támogatásban, kedvességben nevelkedett, majd a nevelőszülők szintén szerették, de éreztették vele, hogy a saját lányuk tökéletesebb vele szemben. Csak apró, igazán jelentéktelennek tűnő megjegyzéseket tettek vele szemben. De ezek annyira mély nyomot hagytak az életében, a fejlődésében, hogy akarva-akaratlanul is átadta ugyanezeket az érzéseket, lenyomatokat a saját lányának, aki Ági anyukája lett. Majd ugyanez a séma megismétlődött velük is és mikor Ági megszületett, akkor ment tovább ez az öröklődési folyamat. Most Ági és a nyolc éves lánya között kezdett kibontakozni ugyanez a folyamat. Ennek a láncolatnak a felismerése is sokat segített Ági helyzetének a tisztázásában. Viszont az igazi áttörést az hozta el számára, amikor hipnózisban sikerült ezt az örökölt családmintát elhagynia. Ott és akkor az összes anyai vonalon szereplőnek visszaadta azt, amire nincsen szüksége és így képes lehet élni azt az életet, amire mindig is vágyott! És hátra hagyta azt ami generációkon keresztül sanyargatta az életét, életüket.

Itt akár vége is lehetne a történetnek, de az örökölt családminta elhagyásával más is történt. Ági anyai nagymamájának az apukája munka közben vesztette el az életét. Ezt a fájdalmat nem tudta a feldolgozni a felesége, ezért Ági nagymamája úgy nőtt fel, hogy apuka + munka = fájdalom! És ez a családminta is felismerhető volt több generáción keresztül. Még most is! Ági valamiért folytón aggódott a férjéért, amikor elment otthonról dolgozni. Mindig kérte, hogy küldjön üzenetet, ha megérkezett és mikor elindult, akkor is. Folyamatosan rettegett az elvesztése miatt, ami a férjére is kivetült. Viszont onnantól kezdve, hogy ez is felismerésre került és már nem befolyásolta az életüket, már sokkal felszabadultabban élhették az életüket. A férje munkatársai is megjegyezték, mintha nyugodtabban érkezne meg a munkahelyére és sokkal stresszmentesebb lenne.

Tehát mikor valaki szemben ül velem, akkor egy igen bonyolult, összetett és szerteágazó területet járunk be, mire elérjük a kívánt eredményt, ami számtalan ember életére képes kifejteni jótékony hatását!                                       

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek