Mindenkiben ott van a válasz a kérdésre, csak nem figyel rá!

Mindenkiben ott van a válasz a kérdésre, csak nem figyel rá!

 

Talán ez lehetne a következő vendégeim történeteinek a címe. A következő történet úgy lett megírva, hogy ugyanazt a cselekményt ismeritek meg csak két nézőpontból. Így lehet egy teljesen reális képet kapni majd az eseményről.

 

Fiatal hölgy keresett fel telefonon, hogy párterápiával, kapcsolatos problémával szeretnének eljönni hozzám a férjével. A megbeszélt időpontban egy idősebb hölgy érkezett hozzám. Mosolygós, nyugodt hangú, már-már mesébe illő beszédének a zengése. Érdeklődik, hogy jó helyen jár-e? Mire én is érdeklődöm, hogy biztos ide akart-e jönni? Mondta, hogy párterápiára érkezett Kósa Attilához. Eddig stimmel is, válaszoltam, de én egy fiatal párra számítottam a bejelentkezés alapján. Mire jött is a válasz, hogy a fiatalok leparkolnak, és már jönnek is! Bevallom itt egy csöpp kérdőjel megjelenhetett az arcomon, mert hozzátette, hogy a menyével beszélhettem telefonon és ez okozhatta a félreértést. Legyen így, gondoltam, de még mindig kérdéses volt, hogy akkor Ő miért van itt és beszélget velem. De mivel egy nyugodt ember vagyok ezért nem estem pánikba. Pár perc és megérkeztek a „fiatalok”. Egy harmincas éveik elején járó fiatal pár érkezett hozzám és mutatkoztak be. Mondtam nekik, hogy foglaljanak helyet. Na és itt elkezdődött a probléma bemutatása, szemléltetése és megismertetése! Egy kanapén foglaltak helyet, de úgy, hogy velem szemben az idős hölgy foglalt helyet, neki jobbra a fiatal feleség, majd a másik oldalán a férj. Mondtam, hogy párterápiánál csak a párok szoktak itt lenni, ezért megköszöntem az idős hölgynek, hogy elkísérte őket, de fáradjon ki és várakozzék a folyosón. Ekkor megkérdezte, hogy miért kellene kimennie, hiszen a fia is bent fog maradni és, hogy neki feltétlenül tudnia kell arról, hogy mi történik vele. A fiatal feleség nem szólt egy szót sem, csak bámult ki az ablakon. Mikor felé néztem, akkor csak kérdőre húzta a száját és kicsit megvonta vállait. Ebből mindet lehetett érteni! Ezzel a kifejezésével mindet elmondott, hogy miért vannak itt. Kicsit határozottan közöltem az anyóssal, hogy most már fáradjon ki a szobából. Nagyon nem tetszett neki és már majdnem „strucc” politikát folytatott, mert egy kicsit elfordította a fejét és úgy tett, mint aki nem hallja, hogy hozzá beszélnek. Most a feleség szólt rá erélyesebben, hogy fáradjon ki. Az anyós erre sértődötten rám nézett és azt mondta, már-már elcsukló hangon, hogy látja Attila, mi mindent el kell viselnem ebben a családban. Odafordult a fiához, aki eddig csöndben ült, és azt mondta, hogy ne izgulj (legyen Péter) Péterke, anyuci odakint vár téged. Majd, mint egy lassított felvételen kivonult, de az ajtóból visszanézett és felemelt fejjel távozott. Bevallom nektek kedves olvasók, hogy eddig ilyet még csak filmekben láttam. Majd ekkor a feleség (legyen Anikó) szólalt meg.                            

 Most már látod, hogy hogyan telnek a mindennapjaink. Az egész életünkre rátelepedett és érezhetően egyre rosszabb a helyzet. És ami még rosszabb, hogy kizárólag ezt csak én veszem észre és csak én merek szólni neki, mert Péter nem hajlandó szót emelni anyukájával szemben. Már teljesen elhidegültünk egymástól, mert bármilyen programot szervezünk, akkor ő neki is jönnie kell. Soha egy szabad percünk sincsen. Reggel ő ébreszt minket, mert mire felkelünk, már bejön a lakásunkba és készíti Petikének a reggelit. A szekrényből kikészíti neki a ruháját. És minden percüket felügyeli és be kell számolni neki, hogy ki mit csinál aznap. Ha valamiben ellenkezni próbálok, akkor elsírja magát, az egészségére, szívére panaszkodik meg, hogy neki már úgysincsen sok hátra és mi még így is bántjuk. És addig csinálja ezeket az előadásokat, míg Péterke meg nem törik. Többször is volt, hogy zárat cseréltünk, de két nap múlva ismét be tudott jönni hozzánk hívatlanul. Természetesen azért, mert egész nap sírt a fiának a telefonba ő meg vitt neki egy kulcsot. Persze előtte megbeszéltük, hogy nem adunk neki, amit ismét nem tartott be a felesége felé. Én már válni szeretnék, de mint utolsó lehetőség eljöttünk hozzád, hogy hátha meg lehet menteni ezt az egészet.

A feleséget figyelve teljesen azt kommunikálta a testbeszédével, a mondatok, szavak hangsúlyával, hogy ő már régen kiszállt ebből a kapcsolatból. Mindeközben a férje csak ült némán és meredten nézett maga elé. Kérdésemre, hogy ő hogyan látja a helyzetet, csak annyit válaszolt, hogy nem hinné, hogy ennyire vészes lenne az életük. Ekkor hosszú-hosszú perceken keresztül a felesége sorolta, hogy hogyan és miképpen terrorizálja őket lelkileg az anyós. És, hogy milyen könnyen fordít hátat neki a férje és enged anyuka játékainak. Miután befejezte megkérdeztem Pétert, hogy mondana-e ő is valamit, de csak ugyanazt hajtogatta, hogy szerinte ennyire nem vészes a helyzet és, hogy idővel biztosan jobbra fordul majd. Elmondta, hogy ő is fog majd változni anyuka irányába.

Mikor befejezték, akkor azt javasoltam nekik, hogy feleslegesen senki se húzza a másik idejét (természetesen itt rájuk gondoltam). És nézzük meg, hogy kiben mi van ezzel az egésszel kapcsolatban. Elmondtam nekik, hogy már régen meghoztak egy döntést a közös életükkel kapcsolatban és ezt felszínre lehet hozni. Anikó azt mondta, hogy szerinte a legfontosabb kérdés az az, hogy Péter kit szeret jobban és, hogy kinek az életét akarja élni. A közös életüket vagy anyuka elképzelt és elvárt életét. Péter erre, minden határozottságot kihagyva, azt mondta, hogy természetesen Anikóval szeretne maradni. Mondtam nekik, hogy akkor, ha mindenkinek megfelel, akkor kezdjük Péterrel és tudjuk meg elsőre, hogy őbenne mi van. Mikor Péter hipnózisba ment akkor csak egy kérdést kapott, amire igen határozott és egyenes választ adott. Ő anyukával szeretne maradni, még akkor is ha erre a házassága is rámegy. Anikó arcán szomorú, de mégis felszabadult érzések jelentek meg. Mikor Péter visszajött, akkor azt mondta, hogy megnyugodott, amiért végre ki tudta mondani azt mi benne volt. Ekkor Péter kiment és behívta anyukát és elmondott mindent neki. Pár percig ölelték egymást, miközben anyuka simogatta és bíztatta, hogy élete legjobb döntését hozta, majd távoztak. Anikóval még pár percig beszélgettünk, majd megköszönte, hogy a segítségemmel pontot tehetett erre a kálváriára és elköszönt.