Beteljesülés!

Sziasztok!


 

Anita vagyok és majdnem 25 évig cipeltem egy olyan terhet, ami szinte tönkretette a párkapcsolatomat. Azzal a problémával kerestem fel Attilát, hogy képtelen vagyok átélni az orgazmus pillanatát. Minden nagyon jó a párommal, akivel több, mint három éve élek jóban – rosszban! Nagyon jó vele összebújni, de sohasem tudtam eljutni az orgazmusig. Ez nem az ő hibája. Mindent megtesz, hogy számomra tökéletes legyen a környezet, a hangulat. Rengetegszer jött fel ez a téma kettőnk között és én mindig is mondtam neki, hogy nagyon jó a vele töltött összebújás és élvezem is, csak a nagy pillanat nem érkezik el. De akkor is jó nekem. Viszont ez őt nagyon zavarta, mint férfi. Mindenáron szeretett volna még nagyobb örömöt okozni nekem. Azt azért meg kell említenem, hogy az életem során nekem soha sem volt még orgazmusom. Volt részem már jó és kevésbé jó szexuális együttlétben. A párommal már oda jutottunk, hogy néha szóváltásba kanyarodik, ez a téma mikor feljön, mert ő mindenáron szeretné, ha nekem lenne, de nem tudja elérni és én se tudom magamat eljuttatni a csúcsig. Szóval ezért kerestem fel Attilát, mert az hallottam, hogy a hipnózissal sok mindenre lehet megoldást találni. Mikor telefonon beszéltünk, akkor egy kicsit kellemetlen volt a téma, mert egy idegen férfival kell erről beszélnem. Majd következett a személyes találkozó. Na, akkor már majdnem a fejem tetején ugrándoztam idegességemben, hogy te jó ég most személyesen is erről a témáról kell beszélnem egy idegen férfinak. A páromnak el se mertem mondani, hogy hova, miért és kihez megyek. Viszont annyi jót olvastam Attiláról, hogy mindenféleképpen el akartam hozzá menni, legalább egy alkalommal. Persze az is közrejátszott, hogy a barátnőm mesélte még egy jó évvel ezelőtt, hogy ő járt Attilánál szexuális problémával és neki is tudott segíteni. Szóval vettem egy nagy levegőt és elmentem hozzá. Végtelenül kedves és barátságos volt. Szerintem pár perc elég volt ahhoz, hogy teljesen feloldódjak, és feszengés nélkül tudjak beszélni vele mindenről. De tényleg mindenről. Már a beszélgetésünk legelején tisztáztuk, hogy itt nincs helye pirulásnak és szégyenlősködésnek, mert akkor teljesen rossz képet kap a helyzetemről. Ennek tudatában és becsületesen és őszintén elmeséltem neki mindent, nem hagytam ki még a nagyon intim részleteket sem. De úgy éreztem, hogy Attilában teljesen megtudok bízni és biztonságban érezhetem magam és a történetemet is. Egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy bármilyen problémám lehetne ebből. Végig az a mondat ismétlődött bennem, hogy jó helyen és jó embernél vagyok! Miután elmondtam neki mindent és válaszoltam a kérdéseire, akkor vettem csak észre majdnem két egész órán keresztül csak én beszéltem. Pedig az elején azt hittem, hogy pár perc alatt mindent el tudok neki mondani. A hallottak után Attila felvázolta, hogy kb milyen terápiás folyamatra számíthatok, ha úgy döntök, hogy elkezdem vele a közös munkát. A következő alkalommal már dolgozott is a tudatalattimmal és nagyon meglepő dolgok jöttek elő belőlem. Ezek mind közrejátszottak, hogy nem tudjam elérni a beteljesülést. Majd a következő találkozásunkkor, mikor ismét hipnózisban voltam megtörtént, ami addig még soha sem. Igaz csak a lelkemben, a tudat alattimban éltem át az orgazmus eddig számomra ismeretlen érzését, de úgy éreztem, hogy a testem is valami olyat kapott, amibe teljesen bele tudtam lazulni, süllyedni. Természetesen mindez kívülről láthatatlan volt, mivel az elmémben történtek ezek a folyamatok. Mikor vége lett és kinyitottam a szemem, akkor sírni kezdtem. Nem tudtam akkor megmondani, hogy miért sírtam, csak éreztem, hogy ezt most nem szabad visszafogni. Engedni kellett, hogy egy ekkora csodának utat engedjek és kijöjjön belőlem sírás formájában. Még egy alkalommal találkoztam Attilával és akkor még egyszer átéltem hipnózisban az orgazmust. Ez már másmilyen volt, kicsivel lágyabb, érzékibb. Mikor Attila visszahozott és kinyitottam a szemem azt mondta, hogy most már benne van a tudatalattimban és sikeresen kiépítettem ezt az utat. Azóta többször is jártam ezen az úton. Hol a párommal és volt már olyan is, hogy egyedül mentem végig rajta! De minden út végén ott várt már az a csodálatos pillanat, ami eddig hiányzott az életemből. Lehet, hogy furcsán hangzik, hogy egy idegen férfitől kértem segítséget. Viszont életem eddigi legjobb döntései között szerepel, és csak megköszönni tudom.

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek