Anya mondta!

Anyai féltékenység – Anya mondta!

 

Egy igazán különleges történetet szeretnék megosztani veletek arról, hogy mekkora hatással vannak a szülők a gyermekeik fejlődésére. Mindent ismétlem, MINDENT elraktároz a tudat alattink és ennek megfelelően alakítja ki az egyén életét, személyiségét! Ebben a történetben megismerkedhettek azzal, hogy egy anya is képes a saját lányával szemben negatív nevelési formát alkalmazni!

 

Sziasztok! Engem Zsuzsának hívnak, és 31 éves vagyok. Lassan 6 éve annak, hogy elvesztettem anyukámat, akit szerettem és ő is szeretett engem. Természetes, mint minden anya-lánya kapcsolatban, nálunk is voltak surlódások és nem egyszer hangzott el az „Anya te engem nem vagy képes megérteni” mondat. De összességében véve jó kapcsolatot tudhatok magaménak. Apukám igazán korán eltávozott ebből az életből és szinte csak anyáról vannak emlékeim. Mindent megbeszéltünk, mindent együtt csináltunk. Mint két barátnő, de anyu mindig figyelt arra, hogy a tiszteletem megmaradjon irányában. Minden szinte mesébe illően ment egészen addig, míg el nem kezdtem a nőiesség útjára lépni a testi adottságok területén. Az elején még mindenben segített és támogatott. Elmondta, hogy mi minden fog velem történi. Milyen fizikai változásokon megyek át. És mint minden kislány én is már nagyon vártam, hogy életem első melltartóját megkaphassam. Úgy éreztem, hogy akkor fogok igazán nőként élni, ha melltartó van rajtam. Valahogyan olyan misztikus és varázslatos volt az a tény, hogy én is olyan fehérneműben vagyok, mint a csinos és gyönyörű nők! Egyszóval nagyon vártam onnantól kezdve, hogy elindította a testem a nővé válás folyamatát. Viszont itt kezdtem el megtapasztalni azt, hogy anyunak valami nem tetszik velem kapcsolatban és ennek rendszeresen is hangot adott. Mindig szóvá tette, hogy ha öltöztem vagy a fürdőből jöttem ki, hogy lányom takard el a cicidet, nem mutogasd. Tizenhat éves koromra már eléggé kérek, nagy melleim voltak, mert anyai nagymamám „adottságait” örököltem, aminek én nagyon örültem. Bárhova mentem, mindig az volt anyu mondata, hogy takard el őket és ne mutogasd, mert látni se bírom! Nagyon nehéz időszak kezdődött az életemben! Egy olyan emberrel kerültem szembe, aki eddig minden gondolatomat leste és buzgó kitartással napról napra csak támogatott, segített, nevelt, szeretett! Nem tudtam hova tenni ezeket a megváltozott kettős megnyilvánulásokat anyu irányából. Továbbra is támogatott mindenben, kivéve az öltözködést. A nyár maga volt a kibírhatatlanság! Igyekeztem valami túlélő üzemmódba váltani és csak azt mondogattam magamnak, hogy hamarosan vége. Anya ilyenkor elviselhetetlen lett. Mindig volt egy apró, de nagyon erőteljes megjegyzése arról, hogy a mi vagyok akkor, ha a ruha dekoltázsa enged valamit látni a melleimből. A strandolás meg már olyan pontra ért, hogy képtelen voltam anyuval menni. A rengeteg negatív sértés ellenére mégis volt bennem valami olyan, hogy én tehetek mindarról, ami történik és én vagyok az, aki inkább bántja anyut. Lassan elfogadtam az életemet, hogy minden szuper és hibátlan, kivéve a nőiességemet. Ahogyan lenni szokott, megismerkedtem életem szerelmével, elköltöztem otthonról és össze is házasodtunk. Aztán anyu eltávozott erről a földről. Ahogyan teltek az évek, úgy minden nyáron előjött belőlem, hogy én bántottam anyut. Sokat beszéltünk erről a férjemről. Majd arra jutottunk, hogy segítséget keresek, mert nem akartam elfogadni, hogy valami mindig megkeseríti az év legszebb évszakát. A férjem munkatársa ajánlotta nekem a hipnózis terápiát és Kósa Attilát! Felkerestem és elmondtam neki mindent és, hogy van valami, ami miatt én érzem azt, hogy rosszat csináltam, annak ellenére, hogy én kaptam a negatív szavakat. A terápia részletességét most átugranám. Ami viszont a lényeg, hogy hipnózisban előjött, hogy egyszer mikor már elaludtam, akkor felébredtem és hallottam anyut sírni. Hallottam, ahogyan azt mondja saját magának, hogy mennyire kegyetlen az élet, amiért én örököltem a nagyi mellméretét és nem ő. Szidta saját testét, amiért neki kicsi melle volt. Engem, azért mert elloptam tőle a formás mell méretet, pedig azt neki kellett volna örökölnie. Anyu nem tudta, hogy én ezt végig hallgattam. Soha nem is beszéltem róla neki. Főleg azért, mert olyan hihetetlen volt hallani. El se hittem akkor este. Reggel is csak úgy éreztem, hogy egy igazán rossz álmom volt, amiben anyu sírt miattam, de biztos csak egy álom volt. Nem azt volt. Hipnózisban előjött minden. Ezek után nagyon sokat sírtam, hogy fiatal koromat mennyire megmérgezte anyu féltékenysége arra, amiről én nem is tehetek. A következő alkalmak alatt mindent feloldottunk és átértékeltünk Attilával, ami ezzel kapcsolatos volt bennem. Lassan vége a nyárnak és bátran ki merem jelenteni, hogy éltem addigi legfelszabadítóbb nyarát élem éppen! Köszönöm Attilának a segítséget és még rengeteg gyönyörű napsütéses napot kívánok magamnak!