Home office

Talán ez egy találó cím lenne neki: HOME OFFICE!!!

2018 januárjában a céget ahol dolgozom megvásárolta egy külföldi csoport. Pár hónap leforgása alatt teljesen átalakították a cég működését. Részlegeket olvasztottak egybe, zártak be és sajnos voltak elbocsátások is. Mikor már úgy éreztük, hogy kezdenek lecsendesedni a körülmények, akkor jött a legnagyobb pofon számomra. Én a cégnél kimutatásokat, statisztikákat készítek - elemzek, ezért úgy döntöttek, hogy a munkámat otthonról is el tudom végezni. Minden szükséges feltételt megadtak, hogy gördülékenyen tudjak teljesíteni otthonról is. És hogy miért írtam azt, hogy pofont kaptam? Mert van két csodálatos iker kislányom, akik akkor voltak két évesek. Mivel a férjem akkor külföldön dolgozott ezért a lányok bölcsibe mentek, hogy tudjak dolgozni én is. De mivel otthoni munkarendbe kerültem, ezért közölték velem, hogy három éves kortól kötelező az óvoda, így hát haza kerültek és mind a hárman otthon voltunk. Mielőtt sokan felháborodnának ezen, megírom, hogy nagyon sok helyre elmentem, hogy valahogy megoldás legyen rá, de nem tudtam a gyerekeket továbbra is bölcsibe járatni (magánbölcsőde pedig az anyagi helyzetünk miatt nem jöhetett szóba). A lényeg, hogy elkezdtem újra összerakni az életemet. Reggeli kelés, készülődés, gyerekek, munka, stb. Nagyon nem volt egyszerű két kis tűzről pattant angyalkával. Mivel a szüleim elég idősek ezért nem lehetett azt a megoldást eszközölni, hogy „tessék itt vannak minden reggel és majd délután jövök értük”. Természetesen egy – egy órára heti szinten tudtak segíteni, de a nap majd 24 órájában össze lettünk zárva. Mivel napközben nem tudtam mindig csak a munkára figyelni ezért még délután is a számítógép előtt ültem. Majd jött az éjszakázás, mert akkor a lányok már aludtak. De így a reggeli kelés volt probléma! Tehát pár hét alatt egy hatalmas káoszba sodródott az életünk. A bevásárlás is, amit eddig munkából hazafelé menet elvégeztem 10 perc alatt, az most úgy nézett ki, hogy lista írás, lányokat lefárasztani, de csak annyira, hogy ne rohangáljanak a boltban, de még ne legyenek nyűgösek a fáradtságtól, majd öltözés, kocsi, bolt, ezerszer kizökkentenek, hogy mi mindent szeretnének, fizetés, kocsi, haza, öltözés, pakolás és két perc elájulás! Persze közben telefon csörög, munka, email-ek, figyelni, hogy mikor lesz értekezlet, web konferencia, stb. Káosz, munka, sírás, gyerekek, ájulás, munka, türelmetlenség, gyerekek, feszültség, munka. Így tudnám a lehető legjobban összefoglalni az első pár hetünket. Mikor a férjem hazajött, akkor azon a héten szabit vettem ki és aludtam, aludtam, aludtam, sétáltam. Mivel a férjem 9 hetet dolgozott külföldön és egy hétre jött mindig haza ezért igen nyúzott állapotban talált engem. Emlékszem életem legtöbb alapozóját abban az időszakban használtam! Majd eljött az idő és beláttam, hogy segítség kell nekem, mert abban a ritmusban, gondolkodásban, amiben akkor voltam, képtelen voltam megoldani a kialakult helyzetet. A neten találtam rá a hipnózis terápiára és Kósa Attila hipnózis terapeutára. Felvettem vele a kapcsolatot, lányok a nagyszülőknél a délutáni csendespihenő alatt és már ott is voltam. Már az első alkalom után sokkal jobban éreztem magam, mert volt kinek mindent elpanaszolni. A férjemnek nem mondtam szinte semmit, mert nem ezzel akartam terhelni és nem akartam bűntudatot kelteni benne, mikor megy vissza dolgozni. Nagyon jó érzés volt kibeszélni magamból mindent. Attila nagy kedves, megértő és valamiért úgy éreztem, hogy végtelen nyugodtság árad belőle. És nekem pont erre volt szükségem. Emlékszem csak úgy szívtam magamba azt a könnyed légkört, ami mindig körülvette. Mondtam is neki, hogy minden nap jöhetne hozzánk egy két órára, hogy lecsendesítse a házat és kisimítsa az idegeimet. Aztán elkezdtük a közös munkát, ahogy ő nevezte. Minden egyes alkalom után éreztem, hogy kezdek nézőpontot, szemléletet váltani. Már nem fáradok el annyira és az idegeim sincsenek pattanásig szülve. És szépen lassan egy kellemes ritmust sikerült kialakítani az életemben mind a lányok, az otthon és a munka között.

És hogy miért döntöttem úgy, hogy mégis megírom? Mert a most kialakult helyzet miatt a cégemnél mindenkit home office-ra küldtek és egyre többen keresnek meg azzal, hogy megtudják én hogyan csinálom, hogy tudtam ezt az egészet túlélni. Hát ezért írom meg! Mert tudom, hogy min mennek keresztül a munkatársak, barátok és én már tudom, hogy mivel, ki és hogy tud segíteni.