Aranykalitka

Az én történetem ott kezdődik, hogy a szüleim és a férjem szülei úgy döntöttek, hogy a közös üzletüknek nagyon jót fog tenni, ha a két család gyereke összeházasodik. Igen! Egy kicsit hasonlít Rómeó és Júlia történetére csak itt a két család akarta, hogy mi összeházasodjunk. Természetesen ez így is lett. Mind a két fél igen tehetős vállalkozó a saját területén. Emellett nagyon szigorú elvek alapján neveltek minket, ellentmondás nem volt opció ebben a döntéshozatalban sem. Az esküvő után évekig próbáltunk megfelelni ennek a szerepkörnek, de éreztük és tudtuk, hogy ez nem mi életünk. Ahogyan lenni szokott a férjem belevetette magát a munkába és egyre nagyobb részt vállalt a cégek irányításában. én meg mint BOLDOG feleség otthon ültem. Aztán jött a következő elvárás, aminek nagy és erős hangsúlyt adtak. Mikor érkeznek a gyerekek. Igen! Ki lett jelentve, hogy legalább három gyereket kell összehoznunk. A férjem addigra már annyira csak a munka és pénz világában élt, hogy semmi sem érdekelte. Amit mondtak neki, abba belement kérdés nélkül. Én meg ott álltam egyedül és csak kérdeztem magamtól meg a férjemtől is, hogy mi vagyok én egy tenyészkanca, hogy hip–hop három gyerek már jön is! Még a férjem is győzködött, hogy a család és az üzlet is ezt kívánja, és, hogy ne álljak a fejlődés és boldogság útjába. Persze lett két csodálatos gyerekünk. A második születésénél voltak problémák, ami azzal járt, hogy több gyermeknek nem tudtam már életet adni. Persze ebben is én voltam a hibás! Állandó odaszólások voltak, hogy ha jobban figyeltem volna, akkor biztos ez nem történik meg. Senki sem gondolt arra, hogy mint nő megszűntem létezni. Senki sem beszélt arról, hogy szülés után egyből elaltattak és majd egy órán keresztül műtöttek. Ezek után már szabályosan egy megtűrt vagy inkább egy eltűrt valaki voltam. Ahogyan lenni szokott a filmekben, én a gyerekekkel, a férjem a cégekkel volt elfoglalva. Mind a ketten éltük a saját életünket. Aztán a gyerekek főiskolára mentek és én újra egyedül voltam. Hogy rövidre fogjam elkezdtem magányos lenni, a stressz a barátnőm lett, egyre jobban haladtam lefelé azon a bizonyos érzelmi lejtőn. Sírás, érzelmi kitörések és minden ami ilyenkor szokott jönni, mert az úgynevezett családom teljesen elfordult tőle, mivel én már megtettem a feladatomat, szültem, neveltem gyereket és ennyi. Amikor már a mindennapok is nehezemre estek, akkor elkezdtem különböző önfejlesztő előadásokra járni. Időm az volt bőven. Soha senki sem kérdezte, hogy hol, merre voltam, mit csináltam, stb. Az egyik ilyen rendezvény szünetében a kávézó részben hallottam, hogy az egyik résztvevő telefonon beszél valakivel és pontosan olyan kérdéseket tesz fel neki, amik engem is érdekelnek, foglalkoztatnak. Mikor azt hallottam, hogy időpontot egyeztetnek, akkor tudtam, hogy ez nekem is kell. Mikor befejezte a telefonálást, akkor beszédben elegyedtem vele és elmondta, hogy pár hónapja kapott egy telefonszámot egy hipnózis terapeutához, csak eddig még nem volt bátorsága felhívni, de az előadás hatására megtette. Elkértem a számot és már tárcsáztam is. Így ismertem meg Kósa Attila hipnózis terapeutát. Elmondtam, hogy mi az, ami miatt kerestem és megbeszéltük, hogy megyek hozzá. Nehéz lenne és nem is akarom megpróbálni leírni, hogy mi minden át lett értékelve, megoldva, feldolgozva az életemben, míg Attilával közösen dolgoztunk, de most már tudom, hogy ki vagyok, és mit akarok. Tudom, hogy minden, amire vágytam az megvan vagy meglesz, és már értékelni tudom mindazt ami körülöttem van. Értékelni tudom az életemet és saját magamat!