A változásnak "ára" van!

Kedves Olvasó!

Edina vagyok és én azért írom meg a történetemet, hogy felhívjam a figyelmet a mai kor veszélyeire. Az én történetem inkább lányoknak szol majd, hogy mennyire vigyázni kell! 

28 éves voltam, mikor a munkahelyem megszűnt. Albérletben laktam Budapesten. Mivel nem nagyon volt aki megtanított volna a spórolásra és a gazdálkodásra, ezért megtakarításom nem volt. Számtalan cégnek elküldtem az önéletrajzomat. Reggeltől estig jártam interjúkra. De sehonnan se hívtak vissza, mert vagy túlképzett voltam vagy nem voltam senki rokona a cégnél. Már több hónapnyi elmaradásom volt a lakbérrel, számlákkal. A barátok segítettek az elején, de a vége felé már egyre ritkábban vették fel nekem a telefont. Ebben az időben találtam egy hirdetést, hogy takarítókat keresnek magán lakások takarítására. Gondoltam ez is jobb mint az, hogy utcára kerüljek. A munka nem volt megterhelő, inkább a munkatársak állandó káromkodása és szellemi szintje. ÉS ELNÉZÉST KÉREK MINDENKITŐL, AKIK EBBEN A SZAKMÁBAN DOLGOZNAK, de akikkel én voltam egy műszakban, azok csak a másik ócsárlását és a sorozatok kibeszéléséhez értettek. Ezt nagyon nehezen tudtam elviselni. Már nem voltam képes hallgatni azt a rengeteg rossz dolgot, amit egymásra mondtak. Annyi rosszindulat volt bennük mindenki felé, hogy azt elképzelni se lehet. A főnökünk egy idősebb férfi volt. Mindig kedves volt, mert tudta, hogy mi keressük meg neki a fizetést, de folyamatosan kontrol alatt is voltunk, mert hamar a fejére nőttek volna a többiek, ha lazán viselkedett volna. Mindig volt egy kedves szava hozzám. Volt mikor apró meglepetéseket hozott nekünk pl. sütemény, csoki, nőnapkor egy-egy szál virág, stb. Nem vitte túlzásba, de mindig akkor kaptunk valamit, amikor már sokan panaszkodtak a rengeteg munkára. Ezek után mindig jobb lett a hangulat. Volt egy (akkor még jónak véltem) szokása. Ha jó hetet zártunk, akkor mindenkit meghívott egy cukrászdába úgymond megünnepelni a hetet. Az ilyen alkalmakkal kezdett engem behálózni. Mindig mellém ült. Az én rendelésemet adta le utoljára, mert amikor a végén fizetett, akkor azt már ő hozta ki nekem. A beszélgetéseket mindig ő irányította és rendszerint sokat nevettetett minket, hogy oldja a hangulatot. Egy ilyen alkalommal, mikor nagy volt a nevetés a combomra rakta a kezét, de amint észrevettem úgy tett mintha véletlen lett volna. A többiek ebből semmit sem vettek észre. Teltek a napok hetek és egyre többször vont bele a munka szervezésébe, napi feladatok lebonyolításába. Ez nagyon tetszett, mert végre használhattam az eszemet is. Amikor jött a jó idő, akkor kaptunk nyári munkaruhát. Ekkor mondta, hogy én már nem fogok takarítani, hanem a munkafolyamatokban veszek részt, szerződéseket kötök, eszközök beszerzése, stb. Ez annyira fellelkesített, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Mikor meg kaptam tőle 80.000Ft-ot, hogy vegyek pár ruhát magamnak, hogy tárgyalásokon jól nézzek ki, akkor örömömben meg csókoltam. Csak egy nagyobb szájra puszi volt. Nem tudom miért, de annyira boldog voltam. És nem a ruha pénz miatt, hanem a lehetőségért. Tudtam, hogy ezt nagyon meg kell ragadni. Teltek a hetek és egyre több alkalommal vitt magával. Üzletkötés, baráti ebédek, stb. Mindenhol üzlettársaként mutatott be. A cég is nagyot nőtt. Már majdnem 70 takarítót alkalmaztunk és egész Budapesten jelen voltunk. Nagy munkavolt a logisztika, hogy kik hol kezdenek, hogy jutnak át a másik házhoz, sofőrök, felszerelés, stb. Közben észre se vettem, de már úgy tekintettem rá mint egy társa. Már nem is vettem észre, miközben valamiért megdicsért akkor megsimogatta a hajam, vagy ha sokat ültem a laptop elött, akkor egy kicsit meg masszírozta a vállamat. Apróságok, de akkor nem is vettem észre őket. Aztán egyre többet mesélt arról, hogy a volt felesége mennyire tönkre tette és mennyire kizsákmányolta. Mindent újra kellett kezdenie és már nem nagyon tudd érzelmileg bízni a nőkben. Én persze hitegettem, hogy még van remény és, hogy bennem bízhat. Ez ment hetekig. Majd egyik délután közölte, hogy ünneplés lesz nála vacsorával és vár a lakásán. Minden tökéletes volt. A kedvenc ételem, kedvenc pezsgőm. Már igencsak jó volt a hangulatom, mikor elmondta, hogy mennyire bízik bennem és én vagyok az egyetlen nő aki nem okozott neki fájdalmat. Ez akkor és abban a hangulatomban annyira megérintett, hogy teljesen kikelve önmagamból mindent félre téve megtörtént, aminek ilyenkor meg szokott történni. Aztán egyre többet voltunk együtt. Már nála laktam, éltük az életünket a következő pár hónapban. Aztán jöttek a gondok. Egyre féltékenyebb lett, ha egyedül mentem egy új ingatlan megnézésére és felmérésére, hogy mennyiért vállaljuk, stb. Ha sokáig maradtam mindig számonkért, hogy férfi volt a tulaj, miért maradtam el, stb. Már-már rátelepedett az életemre. Állandó volt a veszekedés otthon a féltékenysége miatt. Az egyik ilyen alkalommal mikor már nem bírtam, akkor idegesen megjegyeztem neki, hogy a volt feleséged is ezért hagyott el, mert ennyire féltékeny voltál. Erre akkora pofont kaptam, hogy még a könnyem is kicsordult. A sokk hatására csak ültem és néztem rá. A következő pár napban ki se mozdultam a lakásból. Elhatároztam, hogy elhagyom, engem nem lehet verni. DE amint ez megfogalmazódott bennem, előjöttek a régi félelmeim, mikor nem volt pénzem és egyedül voltm. Bár már anyagilag jól álltam, mégsem tudtam elhatározni magam. Mindig félelem és gyengeség kerített hatalmába, mikor a költözés mellett döntöttem. A Facebook-ot nézegettem és láttam egy posztot a hipnózisról. Így találkoztam Kósa Attila mester hipnotizőr - hipnózis terapeutával. Telefonon megbeszéltük a részleteket és elkezdtem leírni a kérdéseimet. Mikor találkoztunk, akkor elmeséltem neki a történetemet. Párszor vissza kérdezett, de nem úgy, ahogyan ilyenkor szoktak. Teljesen más szemszögből tette fel a kérdéseit és ez az elején zavaró volt, mert már akkor én is kezdtem másképpen látni a történetemet. Négy alkalommal voltam nála hipnózis terápián. Már az első hipnózis terápia után éreztem, hogy a világot is meg tudnám rángatni, mert akkora energia, erő volt bennem. Otthon és munka közben nem mondtam semmit sem. Minden mozdulatom gépies volt. Már láttam és éreztem, hogy nem itt van at helyem, nem ebben a kapcsolatban. A következő alkalmakkor olyan felszabadul érzésem volt, mint aki már nagyon régen nem tudott levegőt venni, de már azt is tud. Egyik délután kinéztem pár kiadó ingatlant és már mentem is. Ez annyira természetes érzéssel töltött el, hogy el se mertem hinni. Pár napra rá össze pakoltam és elköltöztem a saját kis kuckómba. Akár milyen hihetettlen, de még mindig a „közös” cégnél dolgozom, de már csak szigorúan munka kapcsolat van köztünk.