Körömrágás!
KÖRÖMRÁGÁS
Anyuka!
Én egy boldog anyuka vagyok. Hogy miért? Azért mert a
kisfiam (11 éves és a nevét nem szeretném leírni) már nem rágja körmét. Nagyon
rászokott az elmúlt pár hónapban. Annyira, hogy már a köröm melletti bőrt is
rágta, ami már teljesen sebes volt. Nagyom fájt így látni a fiamat, hogy
fájdalmat okoz magának. Sokat próbáltam beszélni vele, hogy miért csinálja, de
nem tudott válaszolni. És azt is észre vettem, hogy ő észre se veszi, mikor
rágja a körmét. Attiláról akkor hallottam, amikor edzésen beszéltek róla.
Elkértem a telefonszámát és már hívtam is. Elmondta, hogy mi a gondom.
Megbeszéltünk, hogy elmegyünk hozzá. Sokat beszélgetett velem és fiammal. Majd
az első hipnotizálás is megtörtént. Mondta, hogy csodát ne várjak, de aznap
este a mese nézés közben már csak 1-2 alkalommal rágta a körmét. Ez tuti valami
véletlen (gondoltam). A következő alkalom után már szinte egyszer sem rágta
körmét. Kérdeztem Attilától az utolsó alkalommal, hogy mi történt. Annyit
mondott, hogy a fiam az edzésen átkerült a haladó csoportba, ahol ő lett a
legkisebb. Ezért idegességében kezdte rágnia körmét. Köszönöm még egyszer!
Egy
boldog ANYUKA!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése