Vágy
Sziasztok!
Alexandra vagyok és én is úgy döntöttem, hogy megosztom a
Hipnózis Siófok blogon a történetemet azért, hogy másokhoz is elérjen így az az
üzenet, amit szeretnék átadni.
Aki ismer engem, az tudja, hogy egy vidám természetű
vagyok és megpróbálom mindenben és mindenkiben a jót meglátni. 32 éves vagyok,
egy multi cégnél dolgozom középvezetői munkakörben. Szeretem a munkámat, már a
főiskolán is ezt tanultam. Tehát a munkám kipipálva 😀 A magánéletem is elég jónak
mondható. Volt pár komolyabb kapcsolatom, de a nagy Ő-vel még nem találkoztam.
Barátok és barátnők szerint csinos és sportos vagyok, tehát az egyedüllét csak
akkor lett a barátom, ha én akartam 😀
Viszont egy területen mindig is úgy éreztem, hogy valami nincs rendben. Ez a
szexuális életem. IGEN, ki merem mondani, mert tudom, hogy probléma van ezen a
területen. Eddig bárkivel is jöttem össze és jutottam el vele az összebújásig,
a szex nem volt jó, nem volt az igazi. Pedig szeretem a szexet és mindig csak
számomra vonzó partnerem volt, akivel működött a kémia. De valahogy mégsem volt
OLYAN jó! Hiányzott valami. A beteljesülés, az orgazmus egyik összebújás alkalmával
sem jött el hozzám. Pedig jó volt és élveztem is, de akkor is valahogy nem
tudtam annyira ellazulni, átadni magam a hullámoknak, hogy elérjek a csúcsig.
Ez eléggé zavart engem és egy ideje rápörögtem arra, hogy változást érjek el.
Rengeteg könyvet olvastam ezen a területen. Eljártam olyan tanfolyamokra,
tornákra, ahol a nőiesség megismerése volt a cél. Nekem sokat nem segítettek –
ezt ki merem jelenteni. A neten szörfözgettem, mikor rátaláltam a Hipnózis
Siófok blog oldalra. Az összes bejegyzést elolvastam, majd úgy döntöttem, hogy
kipróbálom. Telefonon megbeszéltem Attilával egy időpontot és már repültem is. 😀 Sokat beszélgettünk, mert
meg kellett, hogy ismerjen, hogy hogyan és miért alakulhatott ki bennem ez a
gát. Majd teljesen más oldalról közelítette meg a „problémámat”, amitől
teljesen ledöbbentem. Az első sokk után azt mondta, hogy akkor irány a
tudatalatti. Teljesen nyugodt és zavaró gondolatoktól mentes voltam, de közben
mégis olyan ébernek éreztem magam. Viszont annyira békés és biztonságos érzés
volt végig rajtam, hogy nem hinném, hogy le tudnám írni. Ami a lényeg, hogy sikerrel
megtaláltam a „problémám” kiváltó okát és el is tudtam engedni.
Mikor „visszajöttem” csak úgy folytak a könnyeim a
megkönnyebbüléstől. Mindent átbeszéltünk, amit hipnózisban átéltem. Nagyon jó
volt úgy beszélni, hogy már nincsen bennem. Azóta több alkalommal is
megtapasztaltam már, hogy mekkora ereje volt a hipnózisnak 😀
Megjegyzések
Megjegyzés küldése