Türelem? Kitartás? Köszönöm? Ki tudja...

Kedves Olvasók!

A következő történetet én osztom meg veletek, mert úgy gondolom, hogy érdekes lehet a számotokra.  

Pár hete felkeresett egy hölgy, akit most Helgának fogok nevezni és elmondta, hogy nemrég volt egy válása, a munkahelyén egy nagyszabású feladattal bízták meg. És, hogy „kerek” legyen a történet, az anyukáját nemsokára műteni fogják. Igaz, hogy rutin műtét lesz, de van benne kockázat, mert az anyuka már elég idős. Tehát igencsak összejöttek a dolgok az életében és kezdtek a feje fölött összecsapni a hullámok. Reggelente állandó társa lett a gyomorgörcs, sírás, mellkas feszülés, fejfájás, türelmetlenség, fáradtság, stb. Érezte, majdhogynem tudta, hogy az elmúlt pár hét és az előtte lévő időszak a probléma, de úgy döntött, hogy orvoshoz fordul. Minden lelete negatív lett, mire az orvosa azt tanácsolta, hogy pihenje ki magát. De mint írtam ennek nem volt itt az ideje. Egyre több panasz jött elő, és már nemcsak reggel, hanem szinte az egész nap folyamán jöttek-mentek a problémák. Egy barátnője adta meg neki az elérhetőségemet és tanácsolta, hogy jöjjön el hozzám. Pár telefonos beszélgetés után megbeszéltünk egy időpontot. Mikor megláttam, azt hittem, hogy a nagymamáját küldte el, mert egy megtört (nem csak lelkileg, hanem testileg is), beesett arcú, sápadt hölgy érkezett hozzám. Pár perc után rá kellett jönnöm és el kellett hinnem, hogy tényleg azzal a 34 éves hölggyel beszélek, aki bejelentkezett hozzám. Elmesélte, hogy mi is történt vele, hogy került ide és, hogy még mi vár rá. Miután megbeszéltünk mindent, már vittem is le hipnózisba, ahol kapott egy hatalmas feszültség oldást, nyugalmat, magabiztosságot és kitartást. Majdnem egy egész órát volt hipnózisban, mert annyira élvezte, hogy békesség van benne. Miután végeztünk egyeztettünk egy újabb időpontot és megkértem, hogy minden változást, legyen akármilyen apró is, írja le és a következő alkalommal hozzon magával. Mikor másodjára jött el hozzám (majd’ két hét elteltével), eléggé ideges és feszült volt. Kérdeztem, hogy mi a gond? Elmondta, hogy szinte semmi sem történt vele. Teljesen kikészült és nem hiszi, hogy a hipnózis tudna neki segíteni. Kérdeztem, hogy leírta-e a változásokat, amik történtek az életében. Hanyagul előkotort egy papír fecnit és letette az asztalra. A következőket írta rá:

-       reggelente nem sírok

-       csütörtökön vettem be utoljára savlekötőt

-       az éjszakát átalszom, csak pisilni kelek fel

-       nincs hányingerem étkezés után

-       egyre könnyebben lélegzem

           

Elolvastam és megkérdeztem, hogy ha szerinte nem működik nála a hipnózis, akkor ezeket a változásokat minek tudja be? Itt egy kicsit már kellemesebb hangnemben válaszolta, hogy - Jó jó, ezek tényleg pozitív változások, de még mindig aggódik az anyukája miatt és még mindig feszült a munkahelyi nyomás miatt. Tehát akkor voltak pozitív változások, csak egyszerre nem szűnt meg az összes a probléma? IGEN, jött a válasz. Jól van mondtam, akkor kapsz egy türelem és egy nyugodt közömbösség „programot” is. Ezután sokáig nem jelentkezett, majd a következő levelet kaptam tőle, amit most bemásolok nektek:
(természetesen a vendégem engedélyével)

Volt idő, mikor nem láttam és nem hallottam.

Volt idő, mikor nem éltem és nem lélegeztem.

Volt idő, mikor nem ettem és nem ittam.

Volt idő, mikor ébren aludtam és álmomban ébren voltam.

Volt idő, mikor a fény az alagút végén is kialudt.

Volt idő, mikor éreztem, hogy vége mindennek.

Volt idő, mikor ordítottam a csöndtől.

Volt idő, mikor némán tűrtem a fájdalmat.

Volt idő, mikor a világ megállt körülöttem,

de ÉN ezerrel forgottam és szédültem.

És volt idő, mikor a fájdalom a társam lett

És kéz a kézben éltük az életünket.

Köszönöm, hogy látok és hallok.

Köszönöm, hogy élek és lélegzek.

Köszönöm, hogy eszem és iszom.

Köszönöm, hogy ébren vagyok és alszom.

Köszönöm, hogy ÉN tartom a fényt az alagútban.

Köszönöm, hogy elkezdődött az életem.

Köszönöm, hogy élvezem a csöndet.

Köszönöm, hogy nincs bennem fájdalom.

Köszönöm, hogy ebben a világban élek.

Köszönöm, hogy a világ velem lüktet.

Köszönöm, hogy a fájdalom elhagyott engem.

Köszönöm, hogy már TE fogod a kezemet.

Én köszönöm a bizalmat és tisztelek mindenkit, aki mer segítséget kérni. Ezek az emberi megnyilvánulások visznek engem is egyre előrébb. Hajtanak a következő és következő vizsgáim felé, hogy még többet tudjak és még több embernek tudjak segítséget nyújtani.