Szeretem, de felemészt!

Köszöntök Mindenkit, aki elolvassa a történetemet. Mivel majdnem mindenki adott valamilyen címet az esetének, ezért úgy döntöttem, hogy én is adok neki:

Szeretem, de felemészt!

Lehet, hogy egy kicsit durva, de úgy gondolom, hogy tényfeltáró leszek már az első mondatomtól kezdve, hogy olyanok is megértsék azokat gondokat, amikkel küzdök, akik nem ilyen területen dolgoznak. Nem titkolom, hogy több mint 17 éve dolgozom a rendőrség kötelékében. Rendőr szakközépiskolát végeztem és frissen vasalt őrmesteri rendfokozattal kerültem a közterületi állományba (vagyis utcai rendőr lettem). Tanultam közlekedés rendészetet, közrendet, lövészetet, jogot, büntető törvényt, intézkedés taktikát, idegen nyelvet, pszichológiát, egészségügyet, stb. Úgy éreztem, hogy eléggé fel lettem készítve mindenre, ami rám várhat az utca szolgálat teljesítése közben. Ahogyan teltek az évek, úgy haladtam előre. Jöttek a rendfokozatban való előre lépések, kapitányi kitüntetések, továbbképzési lehetőségek, stb. És jó pár év után végre megkaptam a nyomozói kinevezésemet (a nyomozói tanfolyam sikeres elvégzése után). Rengeteget dolgoztam, bizonyítottam, hogy alkalmas vagyok erre a beosztásra. Egyre jobban megbecsültek az idősebb kollégák. Előjáróim és feljebbvalóim is egyre nehezebb és „kényesebb” (mi csak így nevezzük azokat az ügyeket, amik nem a kerékpárlopás kategóriába tartoznak) nyomozati feladatokkal láttak el. Az életem jól alakult, mert megdolgoztam érte. Viszont egyre jobban megfogtak a „történetek” amikkel szembe kerültem. Az elején azt hittem, hogy egyszerűen csak a túlhajszoltság miatt (mivel nálunk is emberhiány van) vagyok egyre feszültebb. Elérkezett az a pont, amikor olyannyira undorodtam a munkámtól, hogy (mint később megértettem) pánik rohamom volt. Ingerlékenység, hányinger, alvászavarok, nehéz légzés. Pár nap szabadságot kértem, hogy rendbe jöjjek magammal kapcsolatban. Természetesen ezt nem mondtam el a vezetőimnek, mert egy labilis rendőrrel nem szívesen megy ki senki sem egy gyanúsított elfogására. Mert akkor 101%-ban OTT KELL LENNI. Az életünk és testi épségünk múlik rajta. Mindenkinek van családja és mi is szeretnénk szolgálat után hazamenni és puszit adni a feleségnek és gyereknek. Más gondra hivatkozva elmentem a rendőrség által biztosított pszichológushoz, aki végtelen kedves és megértő volt, de azon kívül, hogy legyek többet a szeretteim körében és szedjem a felírt gyógyszert, mást nem tudott mondani, tenni értem. És ekkor vettem észre, hogy itt meg is áll az a fajta segítségnyújtás, amit a cégtől kaphatok. Az iskolában és a különböző szaktanfolyamokon mindenre felkészítenek, amivel találkozhatunk a munkánk során. Mivel ha egy rendőr dolgozik, akkor BAJ VAN! És egyszerűen már túl sok bajt láttam és tapasztaltam meg. Amikor otthon voltam és a gyógyszer bennem volt, akkor minden OK. De a szorongás már akkor elkezdődött bennem, mikor az „irány a munka” folyamat beindult. A pszichológushoz nem mentem többet, mert tartottam attól, hogy jelenti az esetemet az osztályvezetőmnek és minden, amiért eddig küzdöttem, az egy tollvonással véget ér. A civil szférában kezdtem keresgélni segítséget, hogy ne derüljön ki a munkahelyemen. A facebook oldalamon nézelődtem, mikor egy ismerősöm (nem rendőr) megosztott egy hivatkozást. Egy hipnózis oldalról. „Elvárások útvesztőjében” volt a címe. A címe miatt elolvastam a cikket és mindent, ami az oldalon és egy hozzá tartozó blog oldalon található volt. Még aznap este emailt küldtem Kósa Attila hipnózis terapeutának és megírtam, történetemet. Egyik levél váltotta a másikat, majd elmentem a terapeutához segítségért. Az első hipnózis ülésen feloldotta a bennem lévő feszültséget. Sírtam hipnózisban, mert felszabadultam és megkönnyebbültem. A következő 3 alkalommal célirányos „programok” segítségével még mélyebbre mentünk és oldottunk meg problémákkal. A munkám és a munkámmal kapcsolatos dolgok fel sem merültek, csak velem, a gondolataimmal, az érzéseimmel és a dolgokhoz való hozzáállásommal foglalkoztunk. Több alkalomra nem volt szükségem. A munkámban és a magán életemben ismét visszatért a tenni akarás, a szeret és a lelkesedés. Azóta ugyanúgy dolgozom tovább és bármi negatív történt, a hipnózisban megszerzettek segítenek, és nem befolyásolják az életemet. Köszönöm a segítséget és bátorítok mindenkit, hogy merjen jelentkezni és segítséget kérni Attilától.