Megalázva éltem, de nem tudtam!

Szép napot kívánok!

Annamária vagyok és én azért írom le a velem történteket, mert szerintem nem csak én járok, jártam ilyen cipőben. Pár éve megismerkedtem egy kedves fiúval. Egy helyen dolgoztunk, igaz más területen és napközben szinte sohasem találkoztunk csak munkába jövet menet és otthon. Minden jól alakult egészen addig, míg össze nem költöztünk. Szép lassan átvette az irányítást felettem. Az elején azt hittem, úgy magyaráztam meg magamnak, hogy biztosan csak nekem akar jót tenni. A végén már az egész életemet irányította. Nem mehettem sehova a tudta nélkül. Ha neki nem tetszett valaki a társaságból, akkor nekem sem lehetett vele beszélgetnem. Ha társaságban voltunk és én nem róla áradoztam, akkor, mint a gyerek elkezdett piszkálni, hajat húzni, csipkedni. És ezt képes volt addig ismételni, persze úgy, hogy mások ne vegyék észre, amíg idegességemben el nem sírtam magam vagy csak róla beszéltem és áradoztam, hogy mennyire fantasztikus egy ember. Biztosra veszem, hogy most sokan azt gondolják rólam, hogy miért nem hagytam ott és, hogy miért tűrtem el mindezt. De higgyék el nekem, hogy ez egy hosszú évekig tartó aprólékosan kidolgozott folyamat végeredménye volt, amit tudatosan építet fel körülöttem a párom. És amikor nagy lassan, apránként kapja az ember, akkor észre se veszi, hogy hova vezet mindezt. Szóval az történt, hogy a barátnőmnek közeledett születés napja. 30 éves lett és hatalmas bulit szervezett. Minden ismerősöm ott volt. Tehát nem kérdés, hogy mi is megyünk. A buli javában pörgött, mikor a párom ismét rákezdte a szokásos kis játékát. Próbáltam nem tudomást venni az egészről, de ettől csak jobban rákezdte. Elhatároztam, hogy ma este nem érdekel és nem tudja tönkretenni a jókedvemet. Amikor már minden piszkálása ellenére sem vele foglalkoztam és nem róla szavaltam hihetetlen történeteket, akkor olyat tett, amire addig nem volt példa. Elkezdett mások előtt engem szapulni. Kitalált dolgokat rólam és azt úgy adta elő, mintha igaz volna és ő ennek ellenére is kitart mellettem. Olyanokat mondott, hogy régi, agyonhasznált,  kinyúlt pizsamában alszok. Hogy otthon böfögök kaja közben. Rendetlen és trehány vagyok. Nem akarok mosni, takarítani, ezért mindent neki kell csinálni. De ő kitart mellettem, mert annyira szeret és, hogy ki is szeretne egy ilyen lányt rajta kívül. Mikor ezt meghallottam, akkor egy erős sírógörcs kapott el és hazáig nem is tudtam abba hagyni. Egész este nem aludtam. Bezárkóztam a kisszobába és ott maradtam. Rengeteget agyaltam, hogy hogyan jutottunk el idáig. Nem akartam beismerni magamnak, hogy ez már egy jó ideje így ment, csak nem akartam tudomást venni róla. Másnap hívott a barátnőm, hogy minden OK, mert hallotta, hogy tegnap este mi történt. Elmeséltem neki mindent. Majd két órát beszéltünk telefonon. Mikor végeztem a lelkem kiöntésével, akkor azt tanácsolta, hogy menjek el egy pszichológushoz, hátha tud segíteni. Sok, sok internetes keresgélés és érdeklődés után a szomszédom, aki rendőr, mondta, hogy ő hipnózissal szokta feldolgozni azokat a fájdalmas eseteket, amivel a munkája során találkozik. Adott egy telefonszámot és mondta, hogy nyugodtan hivatkozzak rá. Gondoltam, ha egy rendőrnek is tud segíteni, akkor talán nekem is. Felhívtam Kósa Attilát és rá pár napra találkoztunk is. A találkozásunkkor egy kicsit meglepődtem, mert idősebbnek gondoltam, de gondoltam, ha már itt vagyok és egy rendőr ajánlotta, akkor nem lehetek rossz helyen.  Az elején sokat, de nagyon sokat beszéltünk. Mindent el kellett mondanom, mindenre rákérdezett. Már ekkor szembesültem azzal, hogy mennyi időt elveszítettem. Úgy éltem, hogy saját szemem elé egy fátyolt helyeztem. A beszélgetés után jött a gyakorlat. Olyan elképesztő nyugalmat éreztem, amit már nagyon rég nem. Ismét sírás következett. Nagyon sok sírás! De ez már nem fájdalmas volt, hanem olyan meleg sírás, ami megkönnyíti az ember lelkét. Mondta, hogy most eddig mentünk el és hogy a következő alkalom már gördülékenyebb, de nehezebb lesz. HÁT az volt!!!! Te jó ég. Mindent láttam és átéltem, amiről nem akartam eddig tudomást venni. Nem volt jó, nagyon nem volt jó. Viszont már nem érintett meg. Nem bántott, nem zaklatott fel. Egy nyugodt közöny volt rajtam, aminek a végére eljutottam a felismeréshez. Ahhoz a ponthoz, amit eddig tudatosan vagy tudattalanul eltoltam magamtól. Megláttam és megértettem, hogy hol tart most az életem. Megértettem, hogy mit akarok, mit szeretnék, és hogy mit kellene csinálnom. Attila a hipnózisülések alatt felerősítette bennem azokat az érzéseket, erőket, amikkel már tudom irányítani és élni az életemet. Örömmel írom, hogy elköltöztem, saját lakásban élek és rengeteget járok el a barátnőimmel ismét.   Köszönet Attilának a segítségért és azért mert a segítségével le tudtam szedni a fátylat a szememről!