A féltékeny anya

Tavaly egy apuka keresett fel azzal a problémával, hogy a felesége teljesen a lányuk „mögé bújt”. Elsőre nem nagyon értettem, hogy mit is takarhat ez a kijelentésa az apának.

Elmagyarázta, hogy a felesége mindig is szeretett a figyelem középpontjában lenni. Mindig dicsérni kellett a ruháját, haját, az elkészített vacsorát, stb. Egy-egy apró kis bók, pozítív megjegyzés elég volt ahoz, hogy a fellegekben érezze magát és tökéletesnek lássa a világot. Aztán megszületett a kislányuk és minden megváltozott. A rokonok, barátok, ismerősök mind a kis hercegnővel foglalkoztak. Ő kapta a „jaj de szép, csini, aranyos, csodálatos…” bókokat. Az anyuka szabályosan háttérbe szorult. Ez nagyon megkeserítette az életét, egészen addig, míg rá nem jött, ha mindig csak az ő kezében van a csöppség és hasonló ruhákban vannak, akkor „közösen” kapják a dicséreteket. Minden kimondott bók, elismerés kettőjükhöz kellett szóljon, mert ha csak a kislányak mondták, akkor az anyuka megkérdezte, hogy és ő nem szép, nem csinos? Ez odáig fajult, hogy a kislány már nem is akart más rokon ölében lenni, mert az anyuk teljesen magához láncolta. Annyira magához szoktatta, hogy ébredéstől elalvásig csak ölben volt és csak is anyukánál. Természetesen a pici csak élte az életét, és mivel ilyenkor neki minden természetes, ezért az is azzá vált, hogy csak anyuka tarthatja a kezében. Egy idő után a férje és közeli rokonk kezdték szóvá tenni, hogy lehet, hogy nem ez a legmegfelelőbb nevelési forma. Anyuka persze tudta, de már neki is annyira a részévé vált, hogy el sem tudta képzelni másképpen a mindennapokat. A férj napról napra próbálta „leválasztani” az anyát a lányukról, de nem járt sikerrel. Az anyuka nagyon erősen kapaszkodott, mert félt, hogy ismét kikerül a rivalda fényből. Teltek a hónapok és lassan eltelt egy év. Ekkor keresett fel az apuka, hogy segítséget kérjen.

Az első ülésen az anyuka ölében végig ott volt a kislányuk. Nehezen ment minden, mert mint minden egy éves gyerek, ő is szerette volna felfedezni a világot, de anyuka mindig az ölében tartotta, nem engedte. A második alklommal már sikerült eljutni odáig, hogy a kislány kint volt a kocsiban apukával és anyuka „már csak” 15-20 percenként szalad ki hozzá könnyes szemekkel és biztosította a kicsit (inkább csak mágát nyugtatgatta), hogy anyuka szeret és nem hagyta el. De eljött az igazi nagy nap. Anyuka elköszönt a kocsiba és csak egy óra múlva ment ki, mikor vége lett a hipnózis ülésnek. A következő alkalommal már egyedül jött el. Eléggé feszült volt, de végig csinálta és nem a kislányról beszélt folyamatosan. Azóta a kis hercegnő már kézről kézre jár családi, baráti összejöveteleken, és anyuka is maga mögött hagyta „sztár allűrjeit”.     

Ha további kérdésed van, keress bizalommal:

Kósa Attila
HipnóziSiófok📱+36 70 776 7937