Válás és újrakezdés gyermeki szemszögből

Időről-időre megosztok egyet-egyet Vendégeim beszámolóiból, ilyenkor a neveket megváltoztatom és a kép is csak illusztráció.






"Üdvözlök Mindenkit!


Péternek hívnak és én a lányomat, Katalint (11 éves) vittem el Attilához. Elváltunk és
a feleségem külföldre ment új életet kezdeni másvalakivel. Így Katika velem maradt.
Mindig is apás gyerek volt és egy percet sem gondolkodott, hogy kivel szeretne
maradni. A gondok akkor kezdődtek, mikor megismerkedtem a párommal, Évivel,
akinek van 2 lánya az előző házasságából. A lányok 8 és 13 évesek, így korban
nagyon jól összeillenek. A gond viszont az lett, hogy Katika nem nagyon akart
osztozkodni az új testvéreivel az apukáján. Ha mind az öten elmentünk valahova,
akkor csak ő foghatta a kezemet. Csak ő ülhetett mellettem. Addig, addig piszkálta a
másik két lányt, míg sírás, veszekedés nem lett a vége. Mivel mind a ketten elvált
szülők vagyunk, ezért eléggé engedékenyek vagyunk a lányokkal szemben. Ez lehet,
hogy az elkényeztetés irányába vitte a nevelést, de elvált szülőként a gyerek
mosolya mindenek felett. A lányom piszkálódása, odáig fajult, hogy minden egyes
közös ebéd, kirándulás, veszekedésbe torkollott. Aztán elérkezett a nagy nap.
Összeköltöztünk mind az öten. A lányok külön szobába költöztek és így átmeneti
béke lett közöttük. De ez csak pár hétig volt így. Azután ismét előjöttek a már
megszokott piszkálódások, civakodások, veszekedések és sírások. Mindig az én
lányom volt a baj okozója. Sokat beszélgettem vele és mindent meg is ígért egészen
addig, míg a lányok hármasban nem maradtak. Pár perc és már ment a visítás.
Eljutottunk odáig, hogy nem lehet őket egyedül hagyni. Ezt persze nem lehetett
mindig kivitelezni. Az iskolában beszélgettem a többi szülővel, hogy mit lehetne
csinálni, hogy lehetne megoldani a kialakult helyzetet. Katika egyik osztálytársának
az anyukája említette, hogy tud valakit, aki hipnoterapeuta és gyerekekkel is
foglalkozik, talán segíthet megoldani a problémákat. Mivel én régen végeztem
agykontroll tanfolyamot, ezért nem áll távol tőlem ez a világ. Elkértem az
elérhetőségét és megbeszéltem vele egy időpontot. Attila kedves ember, aki nagyon
ért a gyerekek nyelvén, mivel ő maga is apuka, sokat beszélgetett Katikával és sokat
nevettek is. Megbeszéltük, hogy mikor hipnózisba megy Katika, akkor és úgy teszek
mintha ott se lennék, bármit is mond a lányom nekem nem szabad reagálnom rá.
Megpróbálom röviden leírni, hogy mi is történt. Egy játékot játszott hipnózisban a
lányommal, ahol a lányom volt a gondoskodó nagytestvér, aki a legjobbat akarja a
többi kis testvérének. Ezzel sokáig elvoltak. Mikor végeztek, akkor megbeszéltünk
egy következő időpontot és hazamentünk. Attila még annyit mondott távozáskor,
hogy hagyjuk a lányokat egy kicsit magukra. A vacsora elkészítésénél a lányok a
nappaliban maradtak. Jött a TV csatorna-választási hercehurca. Mint mindig, a
lányomnál volt a távirányító. Katika megkérdezte a többieket, hogy mit szeretnének
nézni és odakapcsolt. Így tévéztek vacsoráig. Volt persze szóváltás, mert nem
értettek egyet abban, hogy ki a leghelyesebb fiú, de ennyivel megúsztuk. A
következő 2-3 hipnózis alkalmával hasonló játékot játszottak. Azóta a lányos dolgok
kivételével csöndes a családi ház.
Köszönjük Attila a család összehozását és további sok sikert kívánunk"
Ha további kérdésed van, keress bizalommal:

Kósa Attila
HipnóziSiófok
📱+36 70 776 7937

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esküvő 😊

Köszöntöm a HipnóziSiófok blogon!

Társas Magányban Élek