Megfelelés, elvárás, sztereotípia, hátrány, félelem!

Megfelelés, elvárás, sztereotípia, hátrány, félelem!

 

Talán ezekkel a szavakkal tudnám kezdeni annak a vendégemnek a bemutatását, aki pár napja küldte el nekem a történetének megírását. Angéla (nevezzük így) még az év elején keresett fel, mert elege lett abból a skatulyázásból, amibe akarata ellenére benne van. Rengeteg negatív visszajelzést kapott, ami miatt már saját magát is megkérdőjelezte. De át is adom a szót Angélának. Ismerjétek meg a történetét a levelén keresztül.

                                                                   

Sziasztok!

Szeretnék mindent egyszerre leírni, de ez lehetetlen lenne. Annyi minden történt velem az elmúlt 34 évemben és annyi minden történt velem az elmúlt 10 hónapban. Talán, mint mindenki én is az elején kezdeném, mert így érthetőbb lesz a történetem. Szerető, gondoskodó szüleim voltak, vannak. Én a szó szoros értelmében az angyalkájuk voltam, mert karácsonyi baba lettem. Mindig is angyalként vagy annak valamilyen becézéseként szólítottak. Biztos közre játszott az is, hogy nehezen érkeztem meg. Hagyományos fogantatás nem jött össze és a beültetésnél is várattam a szüleimet a 6.-ra. De megérkeztem, mert nagyon szerettek volna. Az egész gyerekkorom szinte mesébe illő. Anyu és Apu rajongtak értem és mindenben számíthattam rájuk. Igaz, hogy sokat dolgoztak és szinte mindig én voltam az első az oviba, aki bevittek és én voltam az utolsó, akit elhoztak, de ha otthon voltunk, akkor csak rám figyeltek. Így teltek az iskolás éveim is, amit nagyon szerettem. Imádtam tanulni! Kimeríthetetlen volt a tudás szomjam. Ez a mai napig is megvan. Ha valamit megtetszik, akkor azt megtanulom. A középiskolát és az egyetemet is kiváló eredményekkel zártam le. A sport sem maradt ki az életemből. Általános iskolás koromtól kezdve a talajtorna a szenvedélyem. Sohasem akartam érmeket nyerni vagy versenyezni, de maga a mozgás, a gyakorlás, közösség, mind-mind elvarázsolt. Mire kikerültem az egyetemről és megszereztem a MSc-t, addigra kész nő lettem. Ezt szándékosan írtam így, mert igencsak meghatározta a következő jó pár évemet. A kiemelkedő végzetségem, a sport szenvedélyem által „felépített” testem egy igazán kemény és hatalmas feladatott rakott a nyakamba. Bárhova is mentem el állásinterjúra, mindenhonnan a: „sajnáljuk, már betöltötték” vagy „a képzetségének megfelelő pozíciót nem tudunk biztosítani”. Vagy a legjobb, amit visszakaptam egy ismerőstől, aki annál a cégnél volt HR asszisztens, ahova jelentkeztem, hogy a HR vezető felesége mindig átnézi otthon a jelentkezők adatait és aki túl szép azt jelzi a férjének, hogy nem merészelje felvenni.

Na a sokadik elutasítás után már egészen kivoltam készülve. A magánéletem meg szinte ugyanezt játszotta velem. Senki se mert hozzám közeledni mikor a csajokkal elmentünk szórakozni. Ha én kezdeményeztem, akkor meg megkaptam azt is, hogy „bocsi, de annyi pénzt nem hoztam, hogy kifizesselek egy éjszakára”. Ott pofon is repült a részemről. Aki meg elég bátor volt és kezdeményezett, az meg csak egy egyéjszakás kalandot keresett. És még sorolhatnám, hogy milyen visszautasításokat kaptam az élet minden területéről. Hónapokig sírtam a szégyentől, fájdalomtól és minden elutasítástól. Annyit küzdöttem minden területen azért, hogy csak árnyéka legyek önmagamnak? Ez teljesen felemésztett és maga alá gyűrt és még belém is rúgott jó sokszor. Már nem foglalkoztam a külsőmmel. Direkt úgy válogattam össze a ruháimat, hogy takarjam magam. A sminkelést is lehagytam, hogy nehogy kitűnjek a tömegből.    

Persze, hogy voltak sikerek is és munkát is találtam. De nem ott, ahova vágytam, amit tanultam, amit úgy ismertem, mint mások nem. Sok évem ment el a negatív megalkuvások terültén mind a munka és a magánéletben egyaránt. A szüleim bíztattak és tartották bennem a lelket, de már nagyon elvoltam fáradva amiatt, hogy nem vagyok a helyemen. Éreztem, hogy minden tervem, vágyam, az egész életem egyre messzebb került tőlem. Már jó régen eltávolodtam mindattól, amitől én-én lennék.

A cég, ahol csak gépiesen végeztem a munkámat, ott kitalálták, hogy csapatépítő tréning keretén belül egy hipnózis terapeutát hívnak meg. A két tulaj jó ötletnek vélte, hogy ha a szokásos kajálós-ivós-táncos est helyett ezt adják. Itt ismerkedtem meg Attilával, aki már az elején egy olyan mondattal indított, amit meghallani sem tudtam, de éreztem, hogy ezt csakis nekem mondta a beszéde alatt. Mikor vége lett a képzésnek, akkor éreztem, hogy valami meg lett bolygatva bennem. Fel lett kavarva az álló víz és most minden zavaros, de mégis más. Ezt az érzést nem akartam elengedni és kérdeztem tőle, hogy egyéni vendégekkel is foglalkozik. Így kezdtük meg a közös munkát. Újra építettem magam. Újra megtaláltam önmagamat. Újra lelkes és vágyakkal – célokkal teli lettem. Felvérteztem magam mindennel szemben és rájöttem, hogy mi miatt engedtem meg, hogy az elutasítás és a szép csinos nőkről kialakított sztereotípiák legyőzzenek. Munkát váltottam! Szépen, csinosan, nőiesen öltözködőm újra! Nemsokára indítom a saját vállalkozásomat! Haladok a célom és az életem felé!