Csak vicc volt ???

 

Egy pillanatnyi poén, egy életre szóló seb!

„Amikor a nevetés nyomot hagy” – gondolatok az ijesztgetés hosszú távú hatásairól

                                             

 

A gyerekkori félelmek nem múlnak el maguktól. Csak elássuk őket mélyre, hogy ne fájjon! De ott maradnak. És egyszer, egy hang, egy arc, egy mozdulat újra előhívja őket, ugyanazzal az erővel, mint amikor először éltük át.

Az elmúlt években több olyan vendégem is járt nálam, akiknek a problémái egy meglepő, de annál súlyosabb gyermekkori élményhez voltak visszavezethetők. Rendszeresen megijesztették őket.

Volt, akit a nagyobb testvére(i) ijesztgettek „poénból”, volt, akit a szülei tréfáltak meg úgy, hogy maszkot húztak és hirtelen előugrottak, ijesztő hangokat adtak ki. A felnőttek és a nagyobb gyerekek ezen jókat nevettek. Viszont a vendégeim, akkor gyerekként belül remegett. Akkor talán senki sem gondolta, hogy ezek a „vicces” pillanatok mély nyomot hagynak.

De hagynak. És nem is kicsit.

A legtöbb ilyen esetben, amikor terápiában visszamentünk a gyökérhez, kiderült, hogy az illetőben ezek az élmények ma is ott élnek. Nem feltétlenül konkrét képekben, hanem érzésben. Megmagyarázhatatlan szorongásban, bizalomvesztésben, fokozott veszélyérzetben, feszültségben. És ami igazán meglepő az az, hogy ezeket az érzéseket gyakran nem kötik össze a gyermekkori „ijesztgetős játékokkal” amíg a hipnózis vagy mélyebb feldolgozás során elő nem kerülnek.

Mit mond erről a kutatás?

A Harvard University Center on the Developing Child több tanulmányában is kiemeli, hogy a gyermekkorban átélt, ismétlődő félelem – még ha rövid ideig tart is – aktiválhatja a toxikus stresszfolyamatokat. Ez azt jelenti, hogy az agy vészreakciós rendszere (amygdala, HPA-tengely) túl gyakran, túl erősen kapcsol be, ami hosszú távon károsíthatja az agy szerkezetét és működését.

A hippocampus, amely a tanulásért és emlékezésért felelős és a prefrontális kéreg, ami a döntéshozásban és önszabályozásban játszik kulcsszerepet, is sérülékennyé válhat.

A National Child Traumatic Stress Network adatai szerint az ilyen típusú érzelmi megterhelés növeli a későbbi szorongásos zavarok, depresszió és poszttraumás stressz-zavar (PTSD) kockázatát.

Egy 2023-as áttekintő tanulmány a Frontiers in Psychology-ban pedig arról számol be, hogy a gyermekkori félelemélmények – különösen, ha közeli hozzátartozó idézi elő őket – a felnőttkori kötődési mintázatokat is negatívan befolyásolják.

A „csak vicc volt” mögötti valóság

A gyerekek nem „kicsi felnőttek”. Az idegrendszerük fejlődőben van, a biztonságérzetük pedig nagy részben a szüleik, testvéreik viselkedésén keresztül alakul ki. Amikor valaki, akiben bíznak, hirtelen félelmet kelt bennük, számukra az üzenet  nem az, hogy „ez csak játék”, hanem az, hogy „nem vagy biztonságban”.

És ez az üzenet, ismétlődve, beíródik a testbe és az idegrendszerbe. Főleg, ha még azt is látja, hogy a szülők – rokonok – testvérek még jót nevetnek is az ő félelmükön.

Csak egy pillanatig gondoljunk bele, hogy különböző video megosztó felületeken hány tízezer felvétel van, ahol kisgyerekeket ijesztenek meg és a szülők jót nevetnek rajta.

 (pl.: maszkos ijesztgetések, a GRINCS elveszi az ajándékokat, stb…)

A terápiás munkámban többször találkoztam azzal, hogy ezek a felnőttek szinte irracionálisnak tűnő szorongással küzdenek bizonyos helyzetekben. Sötétben, váratlan hangoknál, hirtelen közeledő emberek esetében. Amikor a folyamat során eljutunk a gyerekkori képekhez, kiderül, hogy ezek a félelmek nem „ok nélkül” vannak jelen. Egy gyerekkorban átélt, többször megismételt ijesztgetés pontosan elég ahhoz, hogy hosszú évekre beállítson egy túlérzékeny riasztórendszert.

 

Mi lehet a kiút?

 

Az első lépés mindig a tudatosítás és felismerni, hogy ezek az élmények nem „semmiség”, és nem kell azokat lekicsinyelni. A második lépés a biztonságos térben való feldolgozása. Legyen az hipnózis, traumaorientált terápia vagy más módszer, amely hozzáférést ad a tudatalatti rétegekhez. A cél, hogy a test és az idegrendszer újra megtanuljon biztonságban lenni.

 

Záró gondolat

 

Ha te is átéltél ilyesmit, vagy tudsz olyanról, aki gyerekként rendszeresen volt „poénból” megijesztve, érdemes beszélni róla. Nem azért, hogy hibáztassunk bárkit, hanem hogy megértsük, milyen mély hatása lehet annak, amit mi talán csak játéknak hittünk. És pórbáljuk felismerni, hogy a kialakult felnőtkori (akár negatív) folyamatoknak mi is lehet a kiinduló pontja.

 

A nevetés lehet gyógyító, de ha közben a másik fél félelméből kifakad, az könnyen sebet ejthet, amelynek gyógyítása éveket vehet igénybe.