Halottról vagy jót vagy semmit!

 

Sziasztok!

                                                            

Én amiatt kezdtem el Attilához járni, mert az apukám meghalt 2023 nyár közepén és megtapasztaltam, hogy milyen, amikor nem csak jót mondanak egy halottról. A gyerekkorom nehéz volt, de csodálatos. Azért volt nehéz, mert a szüleimnek mindenért nagyon, de nagyon sokat kellett küzdeni. Mindig a kemény és szorgos munka gyümölcse a legjobb mondatokat hallottam. Lépésről lépésre építették fel az életüket. Mindent maguktól értek el. Sok olyan emlékem van, hogy anyu vagy apu nem evett, mert nem volt mit. Persze ilyenkor a kérdésemre a nem vagyok éhes, meg a munkahelyen már ettem válaszokat kaptam. De szép lassan egyenesbe jöttünk és éltük az életünket. Apunak mindig én voltam a hercegnője, szemefénye. Mindig is lányos apuka akart lenni. Akármilyen fáradt volt, ha hazaért már játszott is velem, ha kértem. Fésülte a babák haját, hercegnőkkel bábjátékozott, ölelt, óvott, táncolt velem. Olyan apukám volt, hogy kívánni se lehetett volna jobbat. Egész éjszakákat fent volt velem és próbált vigasztalni, mikor „nagylány” lettem és hihetetlenül erős menstruációs görcseim voltak. Sohasem maradt el a jó éjt puszi, még akkor sem, ha beteg, lázas voltam. Minden szülői értekezleten, óvodai vagy iskolai előadásomon ott volt. Mindig a magasba emelt és úgy mondott köszönetet, hogy ilyen szerencsés apa lehet. Ahogyan mostanában szokták mondani, az én kapcsolatom apukámmal tündérmesébe illő volt. Az udvarlóimat kedvesen, de határozottan fogadta és mindenkinek jelezte, hogy udvariasan a lányával. A szalagavatómon elsírta magát, mikor táncoltunk. Az esküvőmön egyszerre volt büszke, örömteli és nagyon bánatos, de olyan büszkén bánatos. Majd sajnos, hirtelen gyorsasággal elhunyt és hatalmas űrt hagyott maga után. A temetése után pár héttel anyunál voltam és elkezdtük összepakolni apu dolgait. Nagyon nehéz volt egy életet dobozba rakni és sok ruhától megválni. Anyu folyamatosan morgolódott, dörmögött az orra alatt és mikor rákérdeztem, akkor csak legyintett. Mikor már nem bírtam tovább, akkor rászóltam, hogy vagy abbahagyja vagy elmondja, hogy mi a baja, mert én meg próbálom tartani magam apu cuccainak a becsomagolása közben. Ekkor robbant a bomba! Te jó ég! Mindet kaptam, amit csak ember ilyenkor a másikra tud zúdítani. A fejemhez vágta, hogy én elvettem tőle a férjét! Hogy engem jobban szeretett, mint Őt! Csak velem foglalkozott és hogy minden szeretetét nekem adta. Hogy feleségeként csak a második lehet. Hogy ha valamilyen probléma volt, akkor csak vele veszekedett. Ha valami baj történt, akkor apu mindenért Őt hibáztatta és rajta töltöttöte ki a dühét. Egy bántó, bántalmazó, kegyetlen kiszámíthatatlan embernek mondta. Szóról szóra rombolta szét bennem azt a csodálatos apukát, akit én kaptam majdnem harminckét éven át. Gyalázta a viselkedését, gyalázta az egész emberi mivoltát. Anyu fröcsögte, hogy apu mindig lelkileg bántalmazta, ha kettesben voltak. Mások előtt sohasem, de négyszemközt csak bántani tudta és fájdalmat okozni neki. Mire befejezte, addigra eltűnt az apukám. Nem létezett. Hiába keresetem magamban, nem találtam sehol. Nemegész egy óra alatt anyu megszüntette az apukámat. Sokáig nem találtam a helyem és nem tudom, hogy a következő pár nap hogyan telt. Sok idő telt el abban a káoszban, ami a fejembe és lelkemben volt. Majd eljutottam Attilához és sikerült mindent a helyére tenni. Van apukám és van anyukám. Boldog vagyok és már így is fogom élni az életemet. Minden a helyére került és nekem csak ez számít.