Hipnózis Siófok

  „Azt mondták, gusztustalan. Én meg elhittem.”                                                                     Még csak 8 éves voltam és egy vasárnap reggel a fürdőszoba előtt vitáztak a szüleim. Nem tudtam, miről van szó, csak annyit hallottam, hogy:  „Hogy fog ez a gyerek később így kinézni? Már most olyan szőrös ott lent, mint egy kismajom.”  Apu csak nevetett!  Anya meg azt mondta, hogy: „Majd csak kinövi, vagy elintézi magának. Csak ne legyen olyan gusztustalan, mint a nővérem. Baszki, hogy az még mindig, hogy néz ki!” És anyu is nevetett! Nem tudtam pontosan, miről beszélnek, csak azt, hogy az én testem valahogy rossz. És hogy az a részem, amihez senki nem nyúlhatott, amit még én is alig értettem, az undorító. Olyan undorító, mint egy majomnak! Onnantól kezdve minden ...

  "A harmincas éveim elején jártam, amikor először meg mertem állni. Nem volt több kifogás, nem volt több elterelés. Csak egyetlen kérdés maradt, ami belülről egyre erősebben szorított: „Hova tűnt az a kislány, aki valaha ölelni mert? Aki szeretett volna ragyogni, szeretni, és akit szerettek volna?”                                                             Gyerekként egy olyan világba születtem, ahol a szeretet nem simogatás, nem ölelés, nem kedvesség volt. Ahol a szeretet szótlanul, kemény arc mögül nézett rám. Apa szeretett a maga módján, de sosem tanított meg érezni. Az ő szeretete a rend volt. Az engedelmesség. A hibátlan teljesítmény. És én, mint kislány, szépen lassan elkezdtem elhinni, hogy az érintés gyengeség, a sírás szégyen, a gyengédség pedig valami felesleges luxus. Anyám, aki lehetett volna a példa, maga is egy...