Bejegyzések

Árvaháztól önmagamig!

Kép
  Sziasztok! Ibolya vagyok, 36 éves és én is bejelentkeztem Attilához hipnózis terápiára, mert már többször szembejött velem és mert sokan ajánlották. Évtizedekig úgy éltem, hogy egy pillanatra sem éreztem magam igazán biztonságban. Árvaházban nőttem fel. Ott tanultam meg, mit jelent félni akkor is, amikor épp semmi sem történik. A félelem bennem nem esemény volt, hanem talaj. Mindig ott volt a lábam alatt és csak később jöttem rá, hogy mások nem így élnek.   Kicsi, csendes, törékeny lány voltam. Az a fajta gyerek, akit könnyű észrevenni, és még könnyebb bántani. Voltak napok, amikor a saját dolgaim tűntek el. Apróságok lehetnek neked, de nekem csak ezek voltak azok, amik az enyémek voltak. Legalább is azt hittem. Fogkefe, fogkrém, egy karkötő, egy póló, amihez kötődtem. Néha láttam, ki veszi el, néha csak a hiánya várt az üres polcon. És persze a „véletlen” meglökések, meghúzott haj, pofonok, leköpések, csúfolód...
Megjegyzés küldése
További információk

Csak vicc volt ???

Kép
  Egy pillanatnyi poén, egy életre szóló seb! „Amikor a nevetés nyomot hagy” – gondolatok az ijesztgetés hosszú távú hatásairól                                                 A gyerekkori félelmek nem múlnak el maguktól. Csak elássuk őket mélyre, hogy ne fájjon! De ott maradnak. És egyszer, egy hang, egy arc, egy mozdulat újra előhívja őket, ugyanazzal az erővel, mint amikor először éltük át. Az elmúlt években több olyan vendégem is járt nálam, akiknek a problémái egy meglepő, de annál súlyosabb gyermekkori élményhez voltak visszavezethetők. Rendszeresen megijesztették őket. Volt, akit a nagyobb testvére(i) ijesztgettek „poénból”, volt, akit a szülei tréfáltak meg úgy, hogy maszkot húztak és hirtelen előugrottak, ijesztő hangokat adtak ki. A felnőttek és a nagyobb gyerekek ezen jókat nevettek. Viszont a vendégeim, akkor gyerekként belül remeget...
Megjegyzés küldése
További információk

Erőszak után?!

Kép
  ERŐSZAK után!? A munkám során sajnos számtalanszor találkoztam már olyan vendéggel, aki szexuális erőszak áldozata lett. És minden alkalommal ugyanazt látom: nemcsak a történet fáj, hanem az is, amit az idegrendszer és a lélek ezután évekig cipel, sokszor csendben, láthatatlanul.   ❗️ Fontos kimondani azt is, hogy a psziché számára erőszak nem csak az, ami fizikailag durva. Sok nő hordoz magában „mini traumákat” is: amikor nincs kedve, nem akarja igazán, mégis beadja a derekát a párjának, mert „ez a dolga”, mert „ne legyen konfliktus”, mert „így szoktuk”. ❗️ Kívülről ez beleegyezésnek tűnhet, belül viszont a tudatalatti gyakran úgy tárolja: átléptek rajtam. És ebből idővel ugyanúgy kialakulhat szorongás, elutasítás, testből való kikapcsolás, vagy az az érzés, hogy még a saját párunk felé sem vagyunk már biztonságban. Mi történik belül, amikor valakit szexuális erőszak ér ❓ (Nem, nem „túlreagálás”...
Megjegyzés küldése
További információk

Nem egymással van baj!

Kép
  Nem számít, hogy most egyedül vagy párban vagy. A belső terheid ugyanúgy hatnak rád, a kapcsolataidra, a döntéseidre, az életed ritmusára. Amikor ezek a régi lenyomatok oldódni kezdenek, nem csak „jobb társ” leszel, hanem jobban leszel önmagaddal is.                                                                           És innen már másképp lehet jelen lenni nőként, férfiként, társaként, szülőként. Ez a munka nem arról szól, hogy megjavítsuk a másikat. Hanem arról, hogy le tudjuk tenni azt, ami már nem szolgál, és egy könnyebb, őszintébb, élhetőbb életritmus felé mozduljunk el egyedül is, együtt is.   Amikor két ember együtt él, mégis külön irányba halad. Egyre gyakrabban találkozom ezzel a helyzettel a munkám során. Férfi és nő együtt élnek. Van közös múltjuk, sokszor közös gyerm...
Megjegyzés küldése
További információk

PARASZOMNIA

Kép
  „Verekedek álmomban…” – egy vallomás! Nem is gondoltam volna, hogy valaha kiírom ezt, de talán másoknak is ad majd erőt. 39 éves vagyok, és egész életemben rengeteg veszteséget éltem át. Gyerekkoromban elvesztettem embereket, akiket szerettem, elhagytak, akiket közel engedtem magamhoz, és mindig azt éreztem: nincs idő sírni, nincs idő feldolgozni, „menni kell tovább”. Így hát soha nem adtam meg magamnak azt a lehetőséget, hogy kiadjam a fájdalmaimat. Mindig lenyeltem, félretettem, úgy tettem, mintha minden rendben lenne.   De belül nem múlt el. És a testem ezt szépen lassan elkezdte jelezni. Néhány éve furcsa dolgok kezdtek történni az éjszakáimban. Álmaimban állandóan harcoltam. Kiabáltam, ütöttem, rúgtam. Volt, hogy úgy ébredtem, hogy a takaró a földön hevert, a párnám az ágy másik felén, a férjem meg a kanapén aludt, mert nem bírta mellettem. Eleinte évente csak pár alkalommal fordult elő. Azt hittük, ...
Megjegyzés küldése
További információk

60.000 követő – és egy kimondatlan igazság

Kép
  "A kettős életem béklyója – egy 32 éves nő vallomása" "Mindig hittem benne, hogy a harmonikus párkapcsolat nem a sors ajándéka, hanem a mindennapi figyelem, gondoskodás és kölcsönös tisztelet gyümölcse. Ez a hit hajtott, amikor hat éve elindítottam a blogomat. Arról írtam, hogyan lehet bizalmon és nyíltságon alapuló kapcsolatot építeni. Arról, hogy bátorság kell ahhoz, hogy kimondjuk, mit érzünk. Arról, hogy a titkok lassan, alattomosan mérgezik a szeretetet. És arról, hogy a kölcsönös bátorítás, támogatás milyen erős kötelék két ember között. A blog kinőtte magát: 17.000 olvasó, és a Facebook–Instagram közösségemben több mint 60.000 követő. Büszke voltam, hogy a szavaim emberek életét érintik meg. Üzeneteket kaptam, hogy egy-egy bejegyzésem mentett meg kapcsolatokat, adott erőt a folytatáshoz. Ez az érzés felbecsülhetetlen volt. De miközben másokat tanítottam az őszinteségre, én magam hazugságban é...
Megjegyzés küldése
További információk

MLM

Kép
  „Elég vagyok? Vagy csak játszom a szerepem?” – az én történetem Amikor belevágtam ebbe a munkába, még nem is sejtettem, hogy egyszer ennyien figyelnek majd rám. Hogy lesznek emberek, akik a szavaimra alapozzák a döntéseiket. Hogy lesz egy közösség, ahol engem követnek, és hogy a saját példámmal mutathatok irányt. Őszintén: eleinte csak élveztem a pörgést, a sikereket, a ranglétrán való feljebb lépkedést. Mindig is bennem volt a drive, hogy többre vágyok, hogy felépítsek valami nagyot. És tényleg jöttek az eredmények. Posztok, visszajelzések, elismerések. Úgy éreztem, minden szinten szárnyalok.                                                                         De közben, valahogy beférkőztek az árnyékok. A múlt és az ottani régi gyerekkori minták. Az a hang belül, ami halkan, de könyörtelenül ...
Megjegyzés küldése
További információk