Hipnózis Siófok

Köszöntök Mindenkit, aki elolvassa a történetemet. Mivel majdnem mindenki adott valamilyen címet az esetének, ezért úgy döntöttem, hogy én is adok neki: Szeretem, de felemészt! Lehet, hogy egy kicsit durva, de úgy gondolom, hogy tényfeltáró leszek már az első mondatomtól kezdve, hogy olyanok is megértsék azokat gondokat, amikkel küzdök, akik nem ilyen területen dolgoznak. Nem titkolom, hogy több mint 17 éve dolgozom a rendőrség kötelékében. Rendőr szakközépiskolát végeztem és frissen vasalt őrmesteri rendfokozattal kerültem a közterületi állományba (vagyis utcai rendőr lettem). Tanultam közlekedés rendészetet, közrendet, lövészetet, jogot, büntető törvényt, intézkedés taktikát, idegen nyelvet, pszichológiát, egészségügyet, stb. Úgy éreztem, hogy eléggé fel lettem készítve mindenre, ami rám várhat az utca szolgálat teljesítése közben. Ahogyan teltek az évek, úgy haladtam előre. Jöttek a rendfokozatban való előre lépések, kapitányi kitüntetések, továbbképzési lehetőségek, s...

Nyolc év is kevés volt, hogy őszintén beszéljünk! Lehetne ez egy filmnek a címe is, amit az élet rendezett. Én Emese vagyok, 34 éves, feleség és anya. A férjem Levente 35 éves (természetesen nem ez az igazi nevünk, mert mint előttünk már jó páran megírták a történetüket álnéven, ezért mi is ezt tesszük). Van egy csodálatos lányunk és boldogak vagyunk így hárman. Utólag visszatekintve kb. a lányunk születésénél kezdődhettek a ki nem mondott mondatok gyülekezése. Éltük az életünket. Dolgoztunk, neveltük a lányunkat, nyaralni mentünk, fizettük a csekkeket, stb. Viszont egy valami kezdett ellaposodni, rutinszerűvé válni az életünkben. Ez nem volt más, mint a szexuális életünk. Szinte minden héten szerdán és szombaton este a lányunk elalvása után történt meg. Gyorsan, egyszerűen, majdhogynem rutinból és gépiesen. Pedig voltak bennem, bennünk érzelmek, csak nem adtuk ki magunkból. Nem kérdeztük meg egymástól, hogy minden OK? Ez most jó neked? Mit szeretnél, hogy legyen? Nem volt ...

Kedves Olvasók! Nehezen és kicsit szégyellve érzem magam amiatt, amit most megosztok veletek. Hetekig gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e történetemet, mert féltem a megvetéstől, a negatív kritikától és attól, hogy vannak akik ROSSZ anyának neveznek. Több alkalommal is felhívtam Attilát (majd lentebb megírom, hogy ő kicsoda) segítségért, aki mindig a tőle megszokott kimértség és megmagyarázhatatlan vidámság keverékével segített megtalálnom a választ.  Az Én történetem: 2016 július 7-én reggel 6 óra 38 perckor adtam életet Emma (nevezzük most így és remélem, hogy megértik, miért nem az igazi nevét írom meg) kislányomnak. Minden a lehető legtökéletesebben alakult. Egészséges és gyönyörű baba volt. Olyan, aki nem felsírt a születése közben, hanem elmosolyodott (ezt fénykép is igazolja). A férjem mindenben segített, támogatott, állandó készültségben volt (tehát rá számíthattam). Minden rendben haladt, egészen addig, amíg haza nem mentünk. Már az első éjszakám is nagyo...